Leírás:
A birkózás során a versenyzők eszköz nélkül vívott test-test elleni küzdelemben arra törekszenek, hogy Ellenfelüket kétvállra fektessék, tust adjanak-a versenyzőnek mindkét válla egyszerre legalább 1 másodpercig érinti a szőnyeget -,vagy több és értékesebb fogással, dobássalmegszerezzék a győzelmet.A birkózóversenyeket kötöttfogásban és szabadfogásban rendezhetik meg. A kötöttfogású birkózásban a fejtől számítva csak derékig szabad megfogni az ellenfelet, gáncsolni és lábat fogni tilos. Általában tilos a láb bármilyen cselekvő használata. A szabadfogású birkózásban lábat fogni gáncsolni is szabad. A versenyzők csak vállpántos, egész birkózómezben és birkózócipőben mérkőzhetnek.
Birkózóversenyt csak szabályos birkózószőnyegen szabad lebonyolítani A szabályos birkózószőnyeg 8 X 8, de legalább 6 X 6 méter nagyságú és 10 cm vastagságú. Tengeri fűvel vagy szőrrel tömik ki. Újabban csak műanyag szőnyegeket készítenek.Újabban már kör alakú szőnyegen rendezik a versenyeket. Ennek sugara 4 méter.
Forrás: www.magyar.sport.hu
Történet:
A birkózás eredete visszanyúlik az emberiség őskorába. A birkózás fontos szerepet játszott az ősemberek mindennapi életében, az embercsoportok közötti harcokban, amikor már nem volt mód a fegyverek használatára, az embernek puszta kézzel kellett az életéért küzdeni, de a csoporton belüli vezető szerepet is valószínűleg birkozással döntötték el, hiszen a közösség a saját jövője érdekében nem engedhette meg azt, hogy a fennmaradáshoz szükséges fiatal tagjaiból szükségtelenül egyet is elveszítsen.
Az egyiptomi sírrajzokból származó információk tanúskodnak arról, hogy ezekben az időkben már igen sok különféle fogást alkalmaztak, és a birkózást a fáraó udvarában megtartott versenyszerűszórakozásként űzték. Származnak leletek ugyanebből az időszakból az ősi Mezopotámia területéről, és Indiából is.
Az ókori görögök a birkózást a katonai kiképzés részeként kezelték, melynek következtében magas fokú fizikai és lelki erőre tettek szert. Az általuk létrehozott olimpiai versenyek első sportágai közé tartozott a birkózás. Az ellenfelek olajozott testtel, ruha nélkül küzdöttek egy homokkal borított küzdőtéren. Szókratész, a filozófus is eredményes birkózó volt, amely bizonyítja a magas társadalmi presztízsét.
A magas színvonalú görög birkózás a római korban cirkuszi gladiátori véres küzdelemmé silányult. A középkor folyamán a lovagi nevelés részeként a birkózás jelentős szerepet töltött be a katonáskodó ifjak életében.
A királyi udvarok szórakoztatására is rendeztek küzdelmeket. Mátyás király udvarában egy lovagi ünnepség alkalmával küzdött meg az itáliai Galeotto Marcio és egy magyar ifjú lovag.
A szabályok a birkózás fejlődésével folyamatosan változtak. Az első olimpiákon a kétvállas győzelem elérésével ért véget a küzdelem. Így fordulhatott elő, hogy az 1912-es olimpián 11 órán keresztül tartott a bajnoki címért vívott harc. Természetesen ezután már időkeretbe szűkítették a küzdelmet, és a végrehajtott akciókat pontokkal értékelték. Ebben az időszakban vált ketté a versenybirkózás kötöttfogásra, (amelyet görög-római birkózás néven is neveznek) és szabadfogásra.
Természetesen majdnem minden országból származnak mondák, népi hagyományok, melyek rendkívüli gazdagságáról tesznek tanúbizonyságot a birkózás ősi szokásairól. Ismeretes a török olajbirkózás, melynek manapság is óriási népszerűsége van, Svájcban a Sving elnevezésű birkózás vonz sok ezres nézősereget. Mindenki számára ismert a japán birkózás, a sumo. Hallhattunk már a mongol sasbirkózásról, a fekete-afrikai törzsi ünnepekkor tartott versenyekről, a sziú és dakota indiánok szertartásos birkózásairól Észak-Amerikából, vagy az újra vissza-visszatérő ősmagyar fegyveres és puszta kezes harcművészeti technikáról, a barantáról.
A mai hivatalos magyar birkózás alapjait francia mesterek tették le ugyanúgy, ahogyan vívásban az olasz mestereké volt az úttörő szerep.
Kemény Ferenc révén elsők között csatlakoztunk az újkori olimpiák mozgalmához, amely erre a sportágra is jelentős hatást gyakorolt. A múlt század végén elsősorban nehéz fizikai munkát végző mesterlegények közül kerültek ki a sportág művelői, de a századunk közepéig is ők adták a birkózás derékhadát. (Vasmunkások, hentesek, szállítómunkások, stb.).
Az első jelentős szakosztályok Budapesten: UTE, MTK, FTC, MAC. Vidéken elsősorban a vasutas szakosztályok, mint a debreceni, szegedi, ceglédi VSC voltak a legjelentősebbek.
A sportággal foglalkozók tehetsége, szorgalma révén a magyar versenyzők a sportág élvonalához tartoztak a 20. században.
A birkózás a magyar olimpiai sportágak eredményességi listáján a vívás és úszás után a harmadik helyen szerepel az egykori olimpiai játékok rangsorában.
Szervezetek:
Magyar Birkózó Szövetség