Kiemelt hírek

Ujjgyakorlatok: A ninják mágiájának alapelemei

2010. december 31. | szerző akadmin | Ninjutsu

Annak idején minden ninja-filmben kötelező elem volt a végső leszámolás előtti erőgyűjtéshez segítő titokzatos és látványos ujjösszefonás. Tegye a szívére a kezét, aki nem próbálta utánozni! Íme, most megtudhatjuk: mit is jelentenek?

 
A "Kilenc Kéz Pecsétje" technika és tanítása a hindu valláshoz köthető: az alacsonyabb kasztbéliek a lélek erejének egyfajta fizikai megjelenítésére használták a szimbólumokat.

 

 
Ez a jelképrendszer nem volt olyan kidolgozott, mint a belőle származtatott kuji-in. Aztán a hinduizmusból átkerült a buddhizmusba, és még népszerűbb lett. Az ún. mudrák változatlanok maradtak, ám mantrákkal bővültek, amelyek Buddhához szóló könyörgések és dicsőítő énekek. Az idők folyamán a vallás és a technika Kínába, majd onnan Japánba is eljutott.

 
A kuji-in technika a buddhizmus három lelkének (mudra, mantra, mandala) rituális alapjaira épült.
Annak ellenére, hogy a misztikus kuji-in a ninjáknak tulajdonított "művészet", annak idején a szamurájok is gyakorolták. A kuji-in
Takamatsu mester bemutatja
 
inkább koncentrációs módszer, mint varázslatos szimbólumok alkalmazása – bár ezt sok "mester" és filmrendező másként próbálja beállítani.

A valóságban azonban anatómiai hatásai is vannak e gyakorlatoknak. A kuji-in végrehajtása során fontos akupresszúrás pontokat, chakrákat aktivizálhatunk:

 
A kuji-in és a ninjutsu között nincs semmiféle közvetlen kapcsolat, ám a ninja hagyományokban nagy szerepet játszik a buddhista vallás ezoterikus része.
A kuji-in a ninják meditációjában a vallásos és harcművészeti oldalon egyaránt gyakran használatos.
 
Az alább látható kéz- és ujjpozíciók a ninja kuji-in általánosított változatai. Ezeknek a ninják és szamurájok által használt ujjszimbólumoknak számtalan változata létezik.
A képeken az alapváltozatok láthatóak, ám léteznek titkos, féltve őrzött szimbólumok is, amelyek mesterről tanítványra szállnak. Az ujjszimbólumok használatánál azonban azonban a lényeg a meditáción, a koncentráción van.
Fontosabb a megfelelő tudatállapot elérése, mint a sokaszor nem egyszerű ujjpozíciók tökéletes végrehajtása.
Minden ujj-pozíció egy-egy szintet szimbolizál a ninják kilenc erőszintjéből, amelyek a következők.
 
 

 

 

 
Az ujjpozíciók végrehajtásánál mindig egy elemre, energiaszintre kell összpontosítani, vagy megfelelő felkészültség esetén egyszerre, valamennyire. Amikor már valaki elsajátította valamennyi ujjpozíció helyes kivitelezését, egymás után végrehajthatja azokat a teljes koncentráció állapotában.
 
A jelentése ezeknek az erőszinteknek harcművészenként változhat. A RIN például egyeseknek azt jelentheti, hogy kivételes erőt birtokol és képes végrehajtó döntéseket hozni, míg mások egyszerűen fizikai erőt és egészséget értenek alatta.
 
Nagyon gyakran légzőgyakorlatokkal kombinálva alkalmazzák a kuji-int, ám annak teljes erejét csak a két tevékenység tökéletes és szinkronizált végrehajtásával érhetjük el…

 
 

Comments

comments

Ujjgyakorlatok, a ninják mágiájának alapelemei

2007. június 8. | szerző akadmin | Ninjutsu

Annak idején minden ninja-filmben kötelező elem volt a végső leszámolás előtti erőgyűjtéshez segítő titokzatos és látványos ujjösszefonás. Tegye a szívére a kezét, aki nem próbálta utánozni! Íme, most megtudhatjuk: mit is jelentenek?







A “Kilenc Kéz Pecsétje” technika és tanítása a hindu valláshoz köthető: az alacsonyabb kasztbéliek a lélek erejének egyfajta fizikai megjelenítésére használták a szimbólumokat.

Ez a jelképrendszer nem volt olyan kidolgozott, mint a belőle származtatott kuji-in. Aztán a hinduizmusból átkerült a buddhizmusba, és még népszerűbb lett. Az ún. mudrák változatlanok maradtak, ám mantrákkal bővültek, amelyek Buddhához szóló könyörgések és dicsőítő énekek. Az idők folyamán a vallás és a technika Kínába, majd onnan Japánba is eljutott.

A kuji-in technika a buddhizmus három lelkének (mudra, mantra, mandala) rituális alapjaira épült.
Annak ellenére, hogy a misztikus kuji-in a ninjáknak tulajdonított “művészet”, annak idején a szamurájok is gyakorolták. A kuji-in




Takamatsu mester bemutatja
inkább koncentrációs módszer, mint varázslatos szimbólumok alkalmazása – bár ezt sok “mester” és filmrendező másként próbálja beállítani.

A kuji-in és a ninjutsu között nincs semmiféle közvetlen kapcsolat, ám a ninja hagyományokban nagy szerepet játszik a buddhista vallás ezoterikus része.
A kuji-in a ninják meditációjában a vallásos és harcművészeti oldalon egyaránt gyakran használatos.

Az alább látható kéz- és ujjpozíciók a ninja kuji-in általánosított változatai. Ezeknek a ninják és szamurájok által használt ujjszimbólumoknak számtalan változata létezik.
A képeken az alapváltozatok láthatóak, ám léteznek titkos, féltve őrzött szimbólumok is, amelyek mesterről tanítványra szállnak. Az ujjszimbólumok használatánál azonban azonban a lényeg a meditáción, a koncentráción van.
Fontosabb a megfelelő tudatállapot elérése, mint a sokaszor nem egyszerű ujjpozíciók tökéletes végrehajtása.
Minden ujj-pozíció egy-egy szintet szimbolizál a ninják kilenc erőszintjéből, amelyek a következők.


RIN – a test és szellem EREJE 



KYO – ENERGIAIRÁNYÍTÁS



TOH – HARMÓNIA az Univerzummal



SHA – sajátmagunk és mások GYÓGYÍTÁSA



KAI – a veszély MEGÉRZÉSE



JIN – MÁSOK GONDOLATAINAK ISMERÉSE



RETSU – IDŐ ÉS TÉR URALÁSA



ZAI – a természeti erők SZABÁLYOZÁSA



ZEN – MEGVILÁGOSODÁS




Az ujjpozíciók végrehajtásánál mindig egy elemre, energiaszintre kell összpontosítani, vagy megfelelő felkészültség esetén egyszerre, valamennyire. Amikor már valaki elsajátította valamennyi ujjpozíció helyes kivitelezését, egymás után végrehajthatja azokat a teljes koncentráció állapotában.

A jelentése ezeknek az erőszinteknek harcművészenként változhat. A RIN például egyeseknek azt jelentheti, hogy kivételes erőt birtokol és képes végrehajtó döntéseket hozni, míg mások egyszerűen fizikai erőt és egészséget értenek alatta.

Nagyon gyakran légzőgyakorlatokkal kombinálva alkalmazzák a kuji-int, ám annak teljes erejét csak a két tevékenység tökéletes és szinkronizált végrehajtásával érhetjük el…


>>> Tanulja meg a Kilenc Kéz Pecsétjének bemutatását – VIDEÓ!!

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.