Kiemelt hírek

“Tudtam, ez gyors lesz: ő vagy én” – Buchinger győzelemmel debütált az M-1 Globalnál

2014. április 8. | szerző Szasza | Interjú

Buchinger Iván, a Cage Warriors FC egykori könnyűsúlyú világbajnoka is előad május 24-én a SYMA Csarnokban, az első magyarországi Harcművész és Küzdősport Expón, röviden a MAX2014-en. A harcos közben szervezetet váltott, és már meg is szerezte első győzelmét az M-1 Globalnál: a három éve veretlen Szergej Goljajev volt az ellenfele.

Címlapkép: totaldamage.blog.hu

“A saját teljesítményemmel sajnos nem vagyok teljesen megelégedve, az első ütés ellenfelemtől nyomban földre küldött, de nem bánom, mert legalább felébredtem, és tudtam, hogy mi a dolgom! – értékelt Buchinger a totaldamage.hu oldalnak. – Számítottam arra, hogy gyorsan véget ér a küzdelem: vagy ő, vagy én kapitulálunk, ilyen a stílusunk egymás ellen.”

“Ellenfelem állóharcban jó, én pedig földharcban. Tudtam, ha földre kerülünk, egy cseppnyi esélyt sem adhatok neki. Ennek megfelelően száz százalékban átvettem az irányítást, majd sikerült befejeznem egy hátsó fojtással. Egy újabb győzelmet tudhatok a magaménak, egy új és nagyon erős szervezetnél, egy tapasztalt és jó harcos legyőzésével.”

A szlovák fighter a szervezéssel nagyon elégedett volt, és elárulta, hogy szeretné magát kipróbálni a 66 kilogrammos súlycsoportban, valamint az M-1 Challenge sorozatban megnyerni a világbajnoki övet.

OLVASD MÉG:

Együtt a magyar küzdősportélet – debütál a harcművész-expo Budapesten

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.