Kiemelt hírek

Tizenegy magyar érem a Karate Eb-ről

2014. február 9. | szerző SzlobMil | Karate
Minden idők legjobb eredményét produkálta Lisszabonban a magyar utánpótlás karate válogatott.
 

A pénteki három után szombaton újabb hat érmet – hat bronzot – szereztek a magyar fiatalok a lisszaboni kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. Csapatunk ezzel már az utolsó nap előtt minden idők legjobb eredményét produkálja: korábban ugyanis öt dobogós hely volt a legjobb magyar eredmény a kontinensbajnokságokon.

5770_0

A portugál fővárosban szombaton a juniorok (16-17 évesek) léptek tatamira. Az eredmények közül kiemelkedik Koch Szabolcs harmadik helye, ő ugyanis formagyakorlatban (kata) végzett éremszerző helyen. Márpedig erre gyakorlatilag négy évtizede várt a hazai karatés társadalom, hiszen a sportág 40 éves magyarországi történetében Koch az első magyar katás, aki nagy világversenyen dobogós helyen tudott végezni! A küzdelmi (kumite) kategóriákban is egymás múlták felül a magyar fiatalok. A lányoknál az 53 kg-os súlycsoportban címvédőként indult Nógrádi Nicoltól, a fiúknál pedig az őszi vb-n bronzérmes, 68 kilós Hárspataki Gábortól számítani lehetett kiemelkedő eredményre, és ők meg is feleltek az elvárásoknak. Az 55 kg-osok között indult Ardai Bálint a kadettek után egy korosztállyal feljebb is bebizonyította, hogy a legjobbak között van a helye, jóllehet, mindössze egyetlen nappal a verseny előtt töltötte be 16-dik életévét, és került fel a juniorok közé. Rajtuk kívül ugyancsak bronzérmet vihet haza György Dániel (76 kg) és Palkovits Nikolett (48 kg), mindketten első ízben állhattak fel a dobogóra ilyen rangos sporteseményen. Az Eb utolsó napján az U21-es korosztályé volt a főszerep, ahol hat versenyzőnk tovább javította a fantasztikus mérleget, köztük a felnőtt Eb-bronzérmes Bartha Nikola és a junior ex-világbajnok Szegedi Döme.

Boussebaa Aicha triplázott a karate Eb-n

Boussebaa Aicha triplázott a karate Eb-n

Hihetetlen sorozatot tudhat maga mögött Boussebaa Aicha, aki zsinórban a harmadik karate világversenyét nyerte meg a péntektől vasárnapig tartó lisszaboni kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságon.

A kontinensviadal első napján a kadetek (14-15 évesek) versenyszámait rendezték meg, amelyek során a magyarok mindhárom éremfajtából szereztek egyet-egyet. Boussebaa Aicha az 54 kg-os lányok küzdelmei során olasz, cseh, német és grúz ellenfele legyőzésével jutott a döntőbe, ahol fölényesen, 6-1-re verte a szlovák Kozmovát. Boussebaa ezzel megvédte egy évvel ezelőtti Európa-bajnoki címét, a két kontinensviadal között pedig tavaly novemberben világbajnoki aranyérmet is nyert. Ilyen szériát a sportág történetében csak kevesen tudtak produkálni, a magyar karatésok közül pedig ezidáig még senki nem volt, akinek nagy világversenyen háromszor is szólt volna a magyar himnusz.

5771_0

Négy sikeresen megvívott selejtezőt követően szintén a döntőben szerepelt a +54 kg-osok között Czagány Dóra. A fináléban azonban az aranyéremért szoros küzdelemben, 3-1-re alulmaradt a francia Avazeri ellenében, ám pályafutásának második világversenyén így is felállhatott a dobogóra.

Ugyanezt elmondhatja magáról a fiúk 57 kg-os súlycsoportjában indult Kovács Levente, aki négy győzelemmel és egy vereséggel kategóriája harmadik helyen végzett.

A korosztályos karate Eb-k eddigi legsikeresebb magyar szereplése öt megszerzett érem volt. Ehhez képest a 25 versenyzőből álló magyar válogatott az első nap után már három begyűjtött medálnál járt. Bizakodásra adhat okot, hogy többek között még bemutatkozásra vár a junior Európa-bajnok Nógrádi Nicol, a felnőtt Eb-bronzérmes Bartha Nikola, a fiúknál korábban junior világbajnoki elsőséget szerzett Szegedi Döme és a tavalyi junior vb-harmadik Hárspataki Gábor.

5772_0

Vasárnap a magyar karatékák feltették a koronát nagyszerű teljesítményükre, hiszen újabb két érmet szereztek: a z U21-esek kozott Szegedi Döme (68 kg) és Molnár Dániel (+78 kg) is 3. lett.

Az érmek számát tekintve Magyarország negyedik lett az országok rangsorában, nálunk többet csak az olaszok (15), a franciák (14) és a törökök (12) tudtak nyerni. Az egy arany- (Boussebaa Aicha), egy ezüst- (Czagány Dóra) és kilenc bornzérem (Molnár Dániel, Szegedi Döme, Koch Szabolcs, György Dániel, Hárspataki Gábor, Ardai Bálint, Nógrádi Nicol, Palkovits Nikolett, Kovács Levente) minden idők legjobb magyar szereplése, hiszen karate világversenyen az eddigi legjobb eredmény öt érem volt.

5773_0

5769_0

Érmesek:

Molnár Dániel 3. U21 +78 kg
Szegedi Döme 3. U21 -68 kg
Koch Szabolcs 3. Junior kata
György Dàniel 3. Junior -76 kg
Ardai Bàlint 3. Junior -55 kg
Nógràdi Nicol 3. junior – 53 kg
Palkovits Nikolett 3. Junior -53 kg
Hàrspataki Gàbor 3. Junior -68 kg
Boussebaa Aicha 1. Kadet- 54 kg
Czagány Dóra 2. Kadet +54 kg
Kovács Levente 3. Kadet -57 kg

Helyezettek:
Nagy Botond 7. U21 kata
Kronstein Bálint 7. junior -61 kg
Földesi Csaba 7. junior – 76 kg

Comments

comments