Kiemelt hírek

Szabályok nélküli küzdelemben halt meg egy fiatal harcos Azerbajdzsánban

2015. április 1. | szerző SzlobMil | R.I.P

Ramin Zeynalov halála rázta meg a küzdősportok világát a napokban, aki egy nemzeti azerbajdzsáni MMA versenyen vesztette el életét. A Sportbox jelentése szerint a 27 éves Zeynalov egy hatalmas erejű ütést kapott a fejére, aminek következtében összeesett. Az orvosok nem tudták megmenteni.

A halál pontos oka nem sokkal később kiderült: agyvérzés. A fiatalon elhunyt harcművész apja, Aliabbas Zeynalov elmondta: előzőleg nem adott engedélyt a fiának arra, hogy versenyezzen az eseményen, mert nem hitt ebben a sportágban.

“A fiam engedély nélkül harcolt. Teljes mértékben a sport ellen voltunk. Nem hallgatott ránk, ennek az eredménye pedig halál volt” – mondta a gyászoló apa.

Testvére, Rahman Zeynalov elmondása szerint – aki egyébként rendőr –, Ramin fekete öves taekwon-dós volt, emellett már korábban szerzett magának egy ezüstérmet is az egyik nemzeti kick-box versenyen, ráadásul muay thai-os múltja is volt.

“Igazi sportember volt, aki tizenegy medállal büszkélkedhetett. Megnéztem az utolsó meccsének felvételét, és senkit nem láttam hibásnak rajta. Önszántából vett részt a versenyen annak ellenére, hogy a szülők nem engedélyezték neki ezt – nyerni szeretett volna, és hazavinni nekik a díjat. Ramin a legfiatalabb testvér a családban. Senkinek nem árulta el, hogy olyan versenyre megy, ahol nincsenek szabályok. Nem a pénz miatt csinálta – ez volt a szenvedélye.

Ramint többek között kislánya is gyászolja. Halálát okozó ellenfele őszinte részvétét fejezte ki a családjának a szörnyű tragédiát illetően.

Forrás: bloodyelbow.com

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.