Kiemelt hírek

Meglepetés: Sávoly az egyik legkeményebb öklöző ellen győzött

2016. február 5. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

Nagyban zajlik a jubileumi 60. Bocskai István ökölvívó emlékverseny, ami rekordnevezéssel keltette fel magára a közönség érdeklődését. A mini-világbajnokságnak is nevezhető torna második napján hét magyar továbbjutó volt, a torna eddigi legnagyobb belepetését pedig szintén egy magyar, Sávoly Gergő szerezte.

IMG_4133

Az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándornak némi szerencséje volt a sorsolással, mert a végső győzelemre messze nem esélyes jordániai Adujajeh Mohamed Adnant kellett legyőznie. A miskolci öklöző hozta is a kötelezőt,  egyhangú pontozással lépett tovább, így ő már a harmadik meccsére készülhet.

A tavaly Bocskait nyert hajdúsámsoni Varga Miklós (60 kg) állta a sarat a marokkói Rabii Hamzával szemben, és ő is 3-0-al zárta a meccset. Ugyanilyen arányban verte gőzmozdonyszerű stílusával Nyéki Georgián a koszovói Ererasi Nikollt, akire az összecsapás elején számolnia kellett a mérkőzésvezetőnek.

A 69 kg-ban tanári módon öklözött az Erdei Zsolt keze alatt dolgozó, korábbi Európa-bajnok Bacskai Balázs (Vasas-Süllős). Harcsa Zoltán (Vasas-Süllős) a 75 kg-ban már a második mérkőzését nyerte, mely során bemutatta, hogy mennyi mindent tud.

Sávoly Gergő meglepetésszerű sikert ért el a 91 kilogrammban. Ellenfele a dagesztáni születésű, de tavaly már azerbajdzsáni színekben Európa Játékokat nyert Abdullajev Abdulkadir volt, aki a világ egyik legkomolyabb ütőerejével rendelkező öklözője. A 20 éves MTK-s bunyós felvillanyozta a közönséget, mely belehajszolta a győzelembe a magyar versenyzőt.

IMG_9908

Sávoly (MTK) és az edzői

A debreceni közönség legnagyobb örömére a versenyzőjük, Nagy Bence (91 kg) is győztesen hagyhatta el a ringet, a pontozók 2-1-es arányban látták őt jobbnak Almatbouly Ihabbal szemben (Jordánia).

Fotók: Koppány Szabolcs

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.