Kiemelt hírek

“Rossz karate, harcművészet nincs, csak rossz tanító” – riport Sáfár László mesterrel

2016. november 10. | szerző SzlobMil | Interjú

A magyarországi harcművészet és shotokan karate kiemelkedő személyisége, Sensei Sáfár László IX.DAN Békéscsabán szombaton és vasárnap tartotta országos edzőtáborát. Az A.J.K.A. (American JKA Karate Association) nemzetközi főinstruktora, egyben a magyarországi szervezet vezetője mindig szívesen nyilatkozik terveiről, munkájáról, a harcművészetben meghatározó hitvallásáról, és ez most is így volt. Interjú.

safar-fightermagazin

Mivel a szervezet magyarországi klubvezetőinek túlnyomó része is jelen volt, ez egyben alkalmat adott a technikák és módszerek egységesítésének, a közös munka összehangolásának. Sáfár László Sensei annak idején Magyarországon úttörőként indította be a szövetség önálló edzőképző iskoláját, ami mára illeszkedik a magyarországi hivatalos edzőképzéshez. Erre utal a nagymesterrel készített riport:

Tisztelt Sáfár Sensei! Talán folytassuk úgy ezt a riportot, ahogyan ezt egy éve abbahagytuk. Akkor jubileumot ünnepelt az A.J.K.A., útravalót fogalmazott  meg a tanítványoknak, és tervezte, hogy a Testnevelési Egyetemen új utat keres a karaténak az iskolai oktatásba beépítésének terén. Úgy hallottuk, ez a törekvés siker elé néz…

– Nagyon sokat dolgozunk rajta, és Palkovics László oktatási államtitkár is segít benne. Ő második danos karate mesterünk, évek óta együtt dolgozunk, ő a szövetségünk elnöke is. Mint tanító típusú ember, látja ebben az értékékeket, és tudja azt is, hogy milyen fontos lehet az ember fejlődésében, az egészség fenntartásában. Nem csak az önvédelem, vagy a küzdelem szempontjából, hanem az emberi személyiség fejlesztés szempontjából is. Talán ez utóbbi fontosabb, mint akármi. Azt szeretném, hogy azok az emberek, akikkel foglalkozunk, legyenek jobb emberek. Jobbak a családjukkal, a környezetükkel, jobbak az élet minden területén.

Sikerült jelentősen előre lépni? Látszik már, mikor végződik a folyamat?

– Igen! A programok elkészültek, készen vannak, az elfogadtatás előtt állnak, el fognak kezdődni. Néhány iskolában, például Zala megyében, már működnek. Öt iskolában 150 tanítvánnyal foglalkozik egy instruktorunk, és a testnevelés programjaként oktatják.

Ehhez szakemberek is kellenek. Lesz e elégséges számú edző, aki nem csak jó karatés, hanem át is tudja adni a tudást a gyerekeknek?

– Jogos a kérdés. Nagyon régen megtanultam, hogy rossz karate, harcművészet nincs, csak rossz tanító. A tanítók színvonala, képessége a legfontosabb! Nagyon erősen dolgozom ezen, nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban. Célom, hogy jó oktatókat neveljek ki. A mostani edzőtábor is erről szól. Próbálok olyan újdonságokat, alapokat átadni, amit nem kapnak minden edzésen, a mindennapi életben. Több mint 25 évig dolgoztam sport egyetemen, sokat kutattunk, amit én átadok, azt senki nem tudja megcáfolni. Azon vagyok, hogy tanítványaim minőségi tanítók legyenek.

14938172_1128015090585163_6593118674333829023_n

Elnézve a legközelebbi tanítványokat, ők is egyre idősebbek. Lesz-e harmadik generáció ebben az edzői kollektívában?

– Dolgozunk ezen is, hiszen van jó pár huszonévesünk, akik bent vannak abban a két éves programban, amelyben 24 különböző témában folyik az oktatás. Minden hónapban egy foglakozást tartunk, elméletet és gyakorlati edzést. Ők lesznek majd az edzői utánpótlás.

Sáfár Sensei jövőre betölti  nyolcvan évét. Lesz a mai edzők közül olyan, aki azt a hatalmas munkát át tudja majd venni, a megkezdett úton tovább tudjanak haladni?Ha egy embertől függ egy rendszer , az veszélyeket rejt magában, ha az a meghatározó személyiség kiesik…

– Így járt a JKA Sensei Nakayama halálával.  Kérdeztem annak idején Tőle: „Sensei, Te amúgy félsz valamitől”.Ő azt válaszolta: „Egy dologtól félek. mi történik a karatéval, ha én meghalok.” S pontosan az történt. A    JKA öt részre szakadt. Hogy ez ne történjen így nálunk, alapszabályt módosítottunk. Létrehoztunk egy Technikai Bizottságot 7 danos mesterekből, és Amerikában, Indiában,  Európában, -Magyarországon – s Ők majd döntenek arról, hogy ki veszi majd át a helyemet. de.. Én nem megyek sehova sem. Én itt maradok örökre! Mi tanultunk a JKA példájából, s nem akarjuk, hogy ez velünk is megtörténjen.

A délelőtti és a délutáni edzés egyaránt sokat kivett a tábor résztvevőiből fizikálisan. Mi a fontosabb a karatéban, a fizikai felkészültség vagy a technika? Mi a helyes arány?

– Ez igen egyszerű dolog. A technikát nem tudja megtanulni, ha nincs helyén fizikálisan. A fizikum része a technikának, a karate nagyon nagy fizikai, szellemi és lelkierőt követel, ha valaki fejlődni akar. nem úgy van, hogy ha fekete öves, nidan, sandan vagy, akkor ne csinálj semmit, hanem azt követeli meg, hogy egyre jobb legyél. Az izzadás, a fáradtság része a javulásnak.

14938172_1128015090585163_6593118674333829023_n

Nemrégiben, nyáron tartott egy nagy tábort Békés megyében, Gyulán, és alig három hónapra rá ismét itt, megyénkben köszönthettük. Ez egy új koncepció része, vagy csak a véletlen műve?

-Ez egy koncepció, ami most alakítottunk ki. Úgy tervezzük, hogy ettől fogva rendszeresen Békéscsabán lesz az A.J.K.A. országos edzőtábora. Minden évben tartunk majd itt tábort, jövőre betesszük az eseménynaptárba, most is szép létszámmal jöttünk össze.

Forrás: Gregor László

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.