Kiemelt hírek

Remy Bonjasky: 'Jelen pillanatban a legjobb vagyok'

2005. március 10. | szerző akadmin | K1

Remy Bonjasky, a legdinamikusabb fejlődést bemutató jelenlegi K-1 versenyző, akit "The Flying Gentleman" néven is emlegetnek. Múlt decemberben bebiztosította helyét a K-1 elitjében, amikor kétszeres Grand Prix világbajnok lett Tokióban, legyőzvén a japánok első számú kedvencét, Musashit. A címvédő K-1 világbajnok a maxfighting.com-nak beszélt győzelmeiről és terveiről.

Hollandiában született gyerekként, így “hagyományosan” ő is futballozni kezdett, de sérülések miatt korán abba kellett hagynia. Megismerkedett a kick-boksszal, és ettől kezdve élete gyökeres fordulatot vett, és felpörögtek az események.






Civilben
Munka mellett nem volt túl sok ideje edzeni, így 25 éves korára válaszút elé került. Az általa imádott sportnak szenteli életét, vagy dolgozni fog. Mindannyian ismerjük a végeredményt. Követte álmait és 2003. decemberében feljutott a csúcsra.

 

Kivételes karrierje során olyanok felett aratott győzelmet, mint Ray Sefo, Francois Botha, Bob Sapp. Kétszeres világbajnokként még mindig többre vágyik a gyorsaságáról és hajlékonyságáról híres harcos. A 29 éves bajnoknak megvannak a maga elképzelései a jövőt illetően, amelyek újabb címekről, kemény munkáról, győzni akarásról szólnak.
A címvédő K-1 világbajnok a maxfighting.com-nak beszélt győzelmeiről és lehetséges jövőjéről a sportban.

 

– Nagyon kemény volt a 2004-es Grand Prix viadal. Ezért is volt nagy öröm számomra, hogy sikerült nyernem. Most már a 2005-ös tornát várom. Megpróbálom ismét megvédeni bajnoki övem.


– Sorozatban másodszor nyerted meg a világbajnokságot. Milyen érzés a világ legjobb K-1 harcosának lenni, illetve annak tartod-e magad?

 

– Természetesen én is azt gondolom, hogy a legjobb vagyok jelen pillanatban, de évről-évre a maximumot kell nyújtanom ehhez mind mentálisan, mind fizikálisan.

 

– Találkoztál pályafutásod során néhány nagy ütővel, mint Sapp, Botha, vagy McDonald. Kitől kaptad a legnagyobb pofonokat eddig?

 

– Természetesen Bothától. Kétségtelenül ő a legnagyobb ütő. Még mindig fájnak az ütései.

 






A legjobb
– Mushashival küzdöttél mindkét világbajnoki döntőben. Mi volt a különbség a két összecsapás között?

 

 Mushashi egy volt nehézsúlyú bajnokkal edz, és én is megtapasztaltam azt a fejlődést, amelyen átment. Ha így halad tovább, komoly problémát okoz majd nekem a jövőben.

 

– Véleményed szerint mik az erősségeid, mitől vagy te a legjobb?

 

– A ruganyosságom és a gyorsaságom, annak ellenére, hogy nehézsúlyú vagyok.

 

– Mi motivált, hogy elindulj a K-1 tornákon?

 

– Már fiatalon nyomot hagyott bennem a K-1 imázsa, a versenyt körülvevő légkör. Úgy éreztem: ez az, amit csinálni akarok.

 

– Van olyan fighter, akivel mindenképp össze akarsz csapni?

 

– Nagyon szeretnék megküzdeni Mike Tysonnal. Bár ő az egyik kedvenc sportolóm, ennek ellenére szeretném megverni őt, mert ez egy újabb csúcsa lenne karrieremnek.

 

– Melyik volt a legkeményebb meccsed?

 






Botha
– A Francois Botha elleni.

 

– Mit szeretnél elérni a jövőben? Hogyan szeretnéd befejezni pályafutásod?

 

– Szeretnék eljutni Hollywood-ba filmet forgatni. Azonban előtte be akarok gyűjteni még legalább három világbajnoki címet. De ezt a feleségem és a fiam támogatása nélkül sohasem tudnám valóra váltani. Ezért remélem, továbbra is mellettem állnak majd jóban-rosszban. Ők jelentenek számomra mindent.

 







Remy Bonjasky mérlege
58 mérkőzés, 48 győzelem, 10 vereség, 29 KO
Címek:
WPKA szupernehézsúly világbajnok
K-1 GP világbajnok 2003, 2004

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.