Kiemelt hírek

Regionális taekwon-do edzés Maroslellén

2016. február 17. | szerző SzlobMil | ITF

Az elmúlt évekhez hasonlóan Máté Zoltán (6. DAN) nemzetközi mester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Alelnökének vezetésével ismételten megrendezték a régió (Békés, Csongrád-megye) ITF Taekwondo klubjainak közös erődemonstrációs edzés napja.

IMG_4985

A több mint hatvan résztvevő mellett a helyszínen megjelent szülők és érdeklődők a taekwon-do szinte teljes mozgásanyagát megcsodálhatták közvetlen testközelből. A délelőtti edzésen a küzdelmi gyakorlatok arattak nagy sikert, a délutáni edzésen a szintén látványos formagyakorlatoké volt a főszerep.

A jó hangulatú edzések menetét több nemzetközi mester, illetve Európa- és Világbajnoki érmes versenyző is segítette: ők bemutatták azokat a gyakorlatokat is, amikkel fel szoktak készülni a kisebb-nagyobb versenyekre. A közös edzés egyben hasznos erőfelmérőként is szolgált, hiszen március elején, Hódmezővásárhelyen korosztályos Magyar Bajnokságot rendeznek.

2016.regionális edzés

A résztvevő klubok:

Battonyai Barátság SE. Taekwon-do, Kétegyházi Dragon Taekwon-do szakosztály, Medgyesegyházi Spárta Taekwon-do, Hódmezővásárhelyi Taekwon-do Klub, és az Algyői, Földdeáki és a rendező Maroslellei Taekwon-do Klubok.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.