Kiemelt hírek

Rangos kitüntetést kapott Kalmár Árpád (4. DAN)

2016. december 5. | szerző SzlobMil | Elismerés

December 2-án, este adták át a Művészetek Palotájában a Príma-Primisszima és az Év Vállalkozója díjakat a magyar művészet, tudomány és sport kiemelkedő alakjainak. A díjátadón ott volt Sensei Kalmár Árpád (4. DAN) is, hiszen a mestert nagy megtsizteltetés érte. Sportban végzett menedzseri, szervezői munkásságáért, valamint közéleti tevékenységért neki ítélték az Év Vállalkozója díjat.

kalmararpad-fightermagazin

A magyar karatemester Demján Sándortól és Varga Mihály miniszter úrtól vehette át a díját.

Kalmár Árpádot, a Magyar Karate Szövetség jelenlegi főtitkárát januártól Dr. Tahon Róbert váltja tisztségében, de a szövetség általános alelnökeként tevékenykedik tovább a karate sportág fejlesztése érdekében.

Kalmár Árpád mester tagja a Magyar Sportújságírók Szövetségének, az Edzők Társaságának, a Magyar Sport tudományi Társaságnak, a  VOSZ Sportvállalkozási szekció elnökségének – annak társelnökeként évek óta közreműködik a magyar sportvállalkozások sikere érdekében –, illetve a Budapesti Sport Unió elnökségének is.

img_2454

A becses díj

A mester több évtizedet töltött el a harcművészetek szövetségének vezetőségében. A fightermagazin.hu nevében gratulálunk neki legújabb kitüntetéséhez!

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.