Kiemelt hírek

"A karate és én is csak nyerhetek a szombati gálával"

2010. április 15. | szerző akadmin |

Ringben csap össze szlovák ellenfelével S. Kovács Ádám a szombati, SYMA-csarnokban megrendezett It's Showtime Gálán. Látjuk, ahogy most hátrahőkölnek a képzett küzdősport-rajongók, de megnyugtatunk mindenkit: a két kiemelkedő karatéka nem K-1, hanem WKF karate szabályrendszerben mutatja be választott sportáguk szépségeit egy superfight keretein belül.

Az utolsó pillanatokra tartogatták az It’s Showtime szervezői az április 17-ei rendezvény egyik nagy durranását.
A rendezvényen ugyanis ringbe lép S. Kovács Ádám Világjátékok-győztes, kétszeres Vb-ezüstérmes, tizenkétszeres Felnőtt Magyar Bajnok karatéka is, aki a szlovákok többszörös Vb-érmes kiválóságával, Klaudio Farmadinnal csap össze.

A mérkőzésnek nincs különösebb tétje – leginkább a karate népszerűsítését szolgálja.
Ennek ellenére parádés meccsre számíthatunk, hiszen a kétszer 2 perces fight-ban vélhetően az összes látványos és hatékony karate-elem szerephez jut a karatékák repertoárjából.
A gyakorlásra pedig nagy szükség van, hiszen Ádám éppen a május elején, Athénban sorra kerülő WKF Európa-bajnokságra való felkészülés felénél tart.






Hazai pályán
– Egyre jobb formában érzem magam – nagyon sokat dolgozunk a sikerért. Március közepétől már napi két edzéssel készül a magyar felnőtt válogatott a lett Andris Vasiljevs vezetőedző irányítása alatt. Azt gondolom, a versenyen bármi lehet…

– Amikor megtudtuk, hogy Te is fellépsz az It’s Showtime rendezvényen, nem igen tudtuk hova tenni… S. Kovács Ádám K-1-harcos lesz?!?!

– Nem erről van szó. A rendezvény szervezői néhány hete kerestek meg, és kértek fel arra, hogy lépjek ringbe a gálán. Óriási elismerés ez számomra, hiszen ez azt jelenti, hogy én és a WKF karate bír olyan elismeréssel, amely nemcsak a karate iránt fogékony küzdősport-rajongók érdeklődését keltheti fel a szereplésem. Gondoljunk bele, a K-1-ért lelkesedők most egy semi-contact meccsel találkoznak, és ha minden igaz, nagyon várják a találkozót.

– Ha jól értem, akkor ezek szerint nem K-1 szabályrendszerben küzdesz meg az ellenfeleddel.

– Egy WKF karate szabályrendszerben futtatott superfightot vívok Klaudio Farmadinnal, aki egy remek szlovák karatéka, és kiváló eredményekkel büszkélkedhet. A súlykülönbség miatt még sohasem küzdöttünk egymás ellen versenykörülmények között, úgyhogy nagyon várom a mérkőzést! Edzéseken már többször megvívtuk a csatáinkat, úgyhogy nagyjából tudom, mire számíthatok. Egy biztos: én győzni szeretnék!

– Mennyire illeszthető be az Eb-re való felkészülésedbe a szombati összecsapás?

– Azt gondolom, a karate és én is csak nyerhetek a szombati gálával! Izgatott vagyok, mert nekem ez igazi, különleges élmény lesz, ami kikapcsolódást és feltöltődést okoz. Ez most nagyon fontos! Ilyen mérkőzésre még nem volt példa a pályafutásomban, ezért őszintén örülök annak, hogy ringbe léphetek a rendezvényen.

– Nem hagyhatom ki: egyszer elképzelhető, hogy akár K-1 szabályrendszerben is láthatunk küzdeni?

– Két-három évig még biztosan a WKF karate lesz az a küzdősport, ami kitölti a mindenapjaimat. Egyébként nagyon szeretem a K-1-et, és a szakemberek azt mondják: lenne mit keresnem ebben a szakágban. A technikai képzettség, a gyorsasság és a kreativitás ugyanis itt is nagy szerepet játszik egy-egy fight eldöntésében.

– Az Olvasó a cikk végén azt a fotót látja, amin Te a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom plakátja előtt állsz.
Elmondod, miért a háttér?


– Eddig is, és a jövőben is támogatok minden olyan kezdeményezést, amit jónak és hasznosnak találok. Nagyon örülök, hogy vannak olyan kezdeményezések, amiket segíthetek a nevemmel és az eredményeimmel.
Remélem, ez most is így történik…

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.