Kiemelt hírek

Nők is indulhatnak a Bocskain, lerántották a leplet a Magyar Ökölvívás Napjáról

2016. december 8. | szerző SzlobMil | Egyéb

A budapesti Aréna Hotel különtermében fontos sajtótájékoztatót vezényelt le a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ), és több fontos témát is érintettek.

rtg_6232

A szombati ob döntők napja a Magyar Ökölvívás Napja

Az ökölvívó szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Csötönyi Sándor röviden vázolta a sportág helyzetét. Megállapította, hogy 2013 októberétől az idei év őszéig már 40 százalékkal javultak az utánpótláskorúak eredményei, ugyanakkor a felnőtteknél legalább ekkora volt a visszaesés nemzetközi téren.

Ezt a tendenciát kell megállítanunk, és a feladat nem túl egyszerű – mondta.

„Négy akadémiára és nyolc régiós központra épül a jövőnk” – tette hozzá. Állítása szerint továbbra is küzdenek azzal a problémával, hogy sok tehetséget elveszítenek, mert azok vagy profinak állnak, vagy dolgozni mennek a sport helyett.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy az e heti bajnokságot azért rendezik nyolc év szünet után ismét a fővárosban, hogy a budapesti sportszerető emberek visszatérjenek a sportághoz, ne felejtsék el az ökölvívást. “A Nemzeti Sportcsarnok a mi igazi fészkünk, a 75 éve, 1941. december hatodikán, Miklós napján átadott és a Horthy Miklós nevét viselő csarnokban az első esemény az átadás napján a magyar-olasz válogatott bokszmeccs volt, magyar győzelemmel (12-4)” – emlékeztetett Csötönyi Sándor.

A sportvezető arról is szólt, hogy élvezetes meccsekre számít az ob-n, melyen sok fiatal is kötelek közé lép majd annak jegyében, hogy a MÖSZ már 2020-ra építi az olimpiai csapatát. Csötönyi szerint, mint mindig, idén is lesznek meglepetések, s több súlycsoportban is új bajnokokat avathatnak majd szombat este. Tavaly három fiatal is nyert, örömteli lenne, ha ez a folyamat idén nem szakadna meg. Nekik kell majd odaérni a kvalifikációkon át a tokiói olimpiára és ott helyt állni.

Ugyanakkor komoly érvágás a sportágnak, hogy legutoljára olyanok fejezték be az amatőr bokszot, mint Szellő Imre, Harcsa Norbert, Ungvári István és legutóbb a következő időszak legnagyobb tehetségének mondott 19 éves Kontrecz Márk, pedig ő a tavasszal még élete első olimpiai selejtezőjén indult.

rtg_6175

Csötönyi Sándor

Új csapat épül

ifj. Balzsay Károly, a riói olimpia után kinevezett szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy megkezdődött az új csapatok építése, a tokiói és a 2024-es olimpia is a középpontban áll már. A tapasztaltabb, s a felnőtt korcsoportba most belépő fiatalok már a 2020-as játékokra odaérhetnek, míg a junior és serdülő korcsoportok legjobbjait a nyolc év múlva esedékes olimpiára kell megfelelően készíteni és menedzselni.

A szakvezető jelezte, a felnőtt ob-n az ifi válogatottak 90 százaléka elindul, s jelen állás szerint a felnőtt válogatott bokszolók közül is szinte mindenki szerepel majd. Az egyedüli kivételt éppen az Eb-bronzérmes, Riót is megjárt Harcsa Zoltán jelenti.

“Zolinak egy ausztriai edzés során sérült meg a porc a könyökében. Nem komoly a baj, de a címvédőnek néhány hetet ki kell hagynia” – adott tájékoztatást Harcsáról Balzsay, aki száz feletti indulót vár az ob-n. “Nagyon bízom benne, hogy mindenkit megfog majd a Budapesten eddig nem látott újszerű körítés, a minőségi rendezés, amivel plusz rangot kap a bajnokság.”

A verseny szerdán, csütörtökön és pénteken is 15.00 órától kezdődik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a szombati döntők pedig 17.00-kor kezdődnek. A szövetség tavaszi közgyűlésének döntése értelmében Papp László hatvan éve nyert harmadik olimpiai aranyának tiszteletére az idei évtől a mindenkori férfi ob döntőinek napja a Magyar Ökölvívás Napja lesz.

ifj. Balzsay Károly

ifj. Balzsay Károly

A 61. Bocskai emlékversenyen nők is indulnak

A hétfői MÖSZ sajtótájékoztatón a hagyományos Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny jövő évre szóló szerződését írta alá dr. Csötönyi Sándor MÖSZ elnök és dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere. A Bocskai a kontinens legjelentősebb amatőr versenyévé nőtte ki magát az utóbbi tíz évben. Csúcsnevezés várható februárra, hiszen 2017-ben újdonságot jelent, hogy a férfiak mellett női versenyek is lesznek.

“A három olimpiai súlyban rendezünk versenyt a hölgyeknek, 51, 60 és 75 kilogrammban” – jelentette be az elnök. Nagyon fontos ez a nemzetközi megmérettetés a magyaroknak, a hat évtizede zajló tornán, hazai pályán hazai közönség, hazai sajtó előtt verekedhetnek – tette hozzá.

Barcsa Lajos Debrecen város alpolgármestere elmondta, hogy nagy megtiszteltetés a városnak, hogy megszakítás nélkül a 61. évben is vendégül láthatják a kiválóságokat a legrangosabb európai amatőr tornán. Debrecen vállalta, hogy febr. 7-12 között vendégül látja a csapatokat, biztosítja a díjakat, a sportcsarnokot. „Kifejezetten jó kezdeményezés, hogy a rendezés nyit a nők felé is, annál is inkább, mert az idei ob-n a debrecenieké volt a legsikeresebb klub. A várost már nem csak autópályán, de hat nyugat-európai országból közvetlen légi úton is el lehet érni. Szeretnek minket a külföldiek, mint ahogy a debreceni közönség is kedveli az ökölvívást, jövőre is telt házakat várunk.”

Fotók: Róth Tamás

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.