Kiemelt hírek

Nem sokat pihenhettek a szablyavívók

2011. január 21. | szerző akadmin | Vívás

Január 15-én szombaton a budapesti Harsányi János Szakközépiskola adott otthont az idei év első szablyavívó versenyének, a II. Ősi Tűz és Pannon Vándorkupának.

Mint azt korábban megírtuk magyarországon egyre népszerűbb a szablyavívás. Ezt mutatja az is, hogy tavaly csak 3 hazai egyesület versenyzői vettek részt azon a versenyen, amelyről ezúttal  László Balázs számolt be nekünk.
 
A stílus fejlődését jól mutatja, hogy az idei versenyre már hét egyesület számos klubjának versenyzői is eljöttek, továbbá Magyarországon kívülről – Szlovákiából érkeztek vívók, akik két kategóriában mérkőztek meg a kupákért. A versenyen a bírói testület tagjai az ország több táját, Budapestet, Hódmezővásárhelyt, Ráckevét, Székesfehérvárt képviselték.

A verseny ideje alatt a főbíró, László András javaslatára a jelen lévő egyesületek elpróbálták a csapatharcot. Itt 5-5 ember egyszerre, egy időben vív meg egymással, amint az régen a valóságban is lehetett. Az egyesületek megvitatták és elfogadták ennek a kategóriának a szabályait, így a jövőben a csapatharc is szerepelni fog a versenyeken.

 
 
A szoros és színvonalas versenyen, az alábbi eredmények születtek:
 
1 faszablyás kategóriában:
 
1.     Molnár Gábor / Ősit Tűz Történelmi Vívóegyesület/
2.     Holló Mátyás / Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület/
3.     Farkas András / Szablya Iskolája/ és Juhász Kristóf / Szegedi Szabad Vitézi Iskola/
 
2 fafegyveres kategóriában:

1.     Sing-Bahadur Áron / Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület/
2.     Németh Gyula / Baranta Felföld/
3.     Magyar András/ Kurszán Ádáz Népe/ és Gátay Zoltán / Baranta Bercsényi /
 

Az egyesületek pontversenyének eredménye:

1.     Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület 105 pont ,
2.      Baranta  60 pont,
3.      Szegedi Szabad Vitézi Iskola 40 pont,
4.      Pannon Vitézlő Oskola 28 pont,
5.      Szablya Iskolája 17 pont, 
6.      Kurszán Ádáz Népe 15 pont.
 
A győztesek egy évig a Vándorkupa büszke tulajdonosai.
 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.