Kiemelt hírek

Nem juthatott ki az Olimpiára, visszavonult Gonda Ivett

2016. január 18. | szerző SzlobMil | Taekwon do

Magyarországon született, négy éves korában költözött családjával Kanadába, ahol taekwon-dózni kezdett, az észak-amerikai ország színeiben több olimpián is járt, Athénban ötödik lett. Három évvel ezelőtt váltott, és ugyan Kanadában készült, magyar színekben versenyzett tovább. A 2014-es Eb-bronz után a fő cél, a riói olimpiai kvalifikáció nem sikerült, ezért a hétvégi verseny után Gonda Ivett bejelentette visszavonulását.

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

“A mai nap különleges, ez a sportolói karrierem vége” – írta közösségi oldalán Gonda Ivett az idei ötkarikás játékok utolsó kvótaszerző állomásán, miután az isztambuli versenyen nem jutott döntőbe, azaz biztosan lemaradt az olimpiáról.

“Boldog vagyok, hogy azt mondhatom, a körülményekhez képest a legjobbat hoztam ki magamból. Nem sajnálkozom az utolsó páston töltött hat perc miatt. Ez egy remek pályafutás volt, és hálás vagyok a soha nem szűnő támogatásért, amit kaptam az emberektől. A férjem és egyben fantasztikus edzőm mindig bízott bennem és küzdött a sikerért. Te vagy a fény, ami a siker felé vezetett az úton.”

Ivett a magyar szövetséggel is egyeztetett a döntéssel kapcsolatban, mint fogalmazott, ha nem is ez volt pályafutása legsikeresebb időszaka, igazán különleges volt számára, hogy szülőhazáját képviselhette, és jó döntésnek nevezte, hogy a londoni játékok után elkötelezte magát Magyarország irányába. A honi szövetséggel kialakult jó kapcsolatot fent kívánja tartani, ő és edző férje szívesen segítik a továbbiakban is a magyar tehetségek felkészülését.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.