Kiemelt hírek

Nehézsúlyú aranyéremre tör Bernáth István Vargasban

2016. június 30. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

Június 30. és július 9. között rendezik a venezuelai Vargasban az utolsó olimpiai ökölvívó selejtező tornát, ahol profi versenyzők lépnek majd a szorítók közé. Két magyarért drukkolhatunk.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

A 81 kilogrammosok között Nemesapáti Norbertnek, a +91 kg-ban pedig Bernáth Istvánnak szurkolhatunk az elkövetkezendő napokban. Nemesapáti már 23 hivatásos mérkőzésen van túl (21 győzelem, 2 vereség). Érdekesség, hogy anélkül áll ringbe, hogy valaha is egy amatőr küzdelmet is vívott volna, mivel négy esztendővel ezelőtt azonnal a profik között kezdte bokszolói pályafutását – tudtuk meg Dobor Dezsőtől, a MÖSZ médiaigazgatójától.

“Köszönetet szeretnék mondani a MÖSZ-nek, hogy hozzásegít az utolsó lehetőséghez. Sokat köszönhetek az edzőpartneremnek, Porcsin Lászlónak, aki bármikor rendelkezésre állt, mindig jött kesztyűzni. Az első helyért megyek, hiszen a súlycsoportomban csak a győztes utazhat Rióba. Nem is értem, hogy a nehézsúlyban miért csak 18 öklöző indulhat, szemben a több súlycsoport 28-as nevezői létszámával.” – mondta Bernáth.

Ez utóbbit mi sem értjük. Valaki?

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.