Kiemelt hírek

Negyedik lett a magyar csapat a kötöttfogású világkupán

2014. május 16. | szerző Szasza | Birkózás

A negyedik helyen végzett a magyar válogatott a kötöttfogású birkózók Teheránban rendezett világkupáján.

birkozovk

A Lőrincz Tamás, Bácsi Péter és Módos Péter nélkül szereplő együttes a csoportmérkőzések során kiválóan teljesített. Oroszországtól ugyan 5-3-ra kikapott Struhács György több súlycsoportban is fiatallal felálló csapata, ám – a hazai szövetség tájékoztatása szerint – másik három riválisát, az amerikai, a török és a kazah válogatottat legyőzte.

A csoport második helye azt jelentette, hogy a pénteki helyosztón a bronzéremért léphettek szőnyegre a magyarok, méghozzá a szinte legerősebb összeállításában szereplő azeriek ellen. A bronztalálkozón a gárda két tavalyi világbajnoki bronzérmese, Lőrincz Viktor (85 kg), illetve a 2009-es vb-győztes Kiss Balázs (98 kg) tudott győzni, s a magyar csapat 6-2-re veszített.

A kétnapos viadalon Kiss és Lőrincz valamennyi meccsét megnyerte, míg a 71 kilogrammban szereplő Korpási Bálint csak a bronzmeccsen kapott ki, méghozzá attól a Raszul Csunajevtől, akit az idei Európa-bajnokság döntőjében Lőrincz Tamás győzött le.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.