Kiemelt hírek

Megmérgezték a muay thai egyik legnagyobb tehetségét

2015. január 8. | szerző SzlobMil | Bűn

Úgy látszik, 2015-ben is folytatódik a tavalyi évben elkezdett drogbotránysorozat, ami miatt magazinunkon külön fejezetet kellett nyitnunk (dopping). Pedig Mark Bocek figyelmeztetett. A napokban kiderült, hogy tavaly decemberben bedrogozták Bangkokban a muay thai egyik legnagyobb tehetségét, Sangmanee Sor Tienpót, ezért ájult el egy mérkőzés után a Rajadamnern Stadionban.

STAD

Champ Boxing Magazine jelentette be, hogy megjöttek a küzdősportoló véreredményei, melyek kimutatták, hogy a Benzodiazepinek családjába tartozó drogok voltak a szervezetében. Ezek pszichoaktív gyógyszernek minősülnek, súlyosan leszedálhatják az embert, túladagolásuk pedig halálos végkimenetelt is okozhat. Sangmanee a Thanonchai Thor elleni összecsapás után esett össze. Azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok megmentették az életét.

Bár volt már szó korábban a Bangkokban zajló korrupcióról, illetve arról is, hogy a küzdősportolók drogozni szoktak, azért a mostani fejlemények még mindig sokkolóak, ha az történet mellé hozzávesszük még azt a tényt is, hogy Sangmanee mindössze tizenhét éves. Valószínűleg soha nem fog kiderülni, hogy ki volt az az ember, aki a tiltott szereket belekeverte az italába, annak érdekében, hogy pénzt nyerjen a fogadáson.

Persze a muay thai-os srácokat kőkemény anyagból faragták, nem lehet őket olyan könnyen eltenni láb alól: Tienpo január nyolcadikán visszatér ugyanoda, ahol elájult.

Forrás: bloodyelbow

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.