Kiemelt hírek

Másodszor is idő előtt végezte ki ellenfelét Northcutt

2015. december 11. | szerző SzlobMil | Egyéb

A 19 éves Sage Northcutt (7-0) két menet alatt megállította Cody Pfistert (12-5). A “szuper csillagharcos” ezúttal nem kiütéssel, hanem guillotine fojtással nyert. Nem bocsátkozunk messzemenő következtetésekre, hiszen az MMA-ban minden megtörténhet, de egy biztos: Sage-ben tényleg nagy potenciál lakozik.

Untitle2d

Cody tudta jól, hogy talpon semmi esélye sincs Sage ellen, ezért már rögtön az első menet elején fiatalabb ellenfelének rontott, és le is vitte őt a földre. A coloradói Pfister top pozícióban volt, amit sok ideig meg is tudott tartani, de nem nagyon tudott kárt okozni Sage-ben, aki viszont nem tudott kiszabadulni alulról.

A bíró, Mark Smith egy kis idő múlva talpra állította a két harcost (amit sokan rossz döntésnek tartottak, és ehhez kis gondolkodás után is tartják magukat), mert úgy ítélte meg, hogy unalmassá kezd válni a mérkőzés.

Miután felálltak, Northcutt visszaadta Codynak azt, amit kapott tőle: levitte őt a földre, és most ő került top pozícióba. A menet végét jelző gong azonban megszólalt, mielőtt Sage belelendülhetett volna a bunyóba.

A második menetben Cody – aki egyébként birkózó – ismét egy földre vitellel próbálkozott, ám Sage – tanulva az első menetben elkövetett hibájából – ezt megakadályozta. A támadást a saját javára tudta fordítani, és meg is nyerte a meccset egy guillotine fojtással.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.