Kiemelt hírek

Magyar szélvihar a Hurricane Kick-box Fight gálán

2014. szeptember 4. | szerző SzlobMil | Hibrid stílusok

Először a sportág magyarországi történetében, meglehetősen szokatlan helyszínen; egy autószerviz szerelőcsarnokában állították fel a Hurricane Kick-box Fight gála fő színterét, a ringet. A nézők a legjobb hazai kick-boxosokat láthatták küzdeni, ahol a magyar csapat az osztrákok három német, egy horvát és egy bosnyák versenyzővel kiegészített gárdáját fogadta, nem éppen tárt karokkal…

!cid_C7078AA7-90B7-4DF3-8336-578AB79AAE17

A magyar-osztrák kick-box kapcsolatok nagy hagyománnyal bírnak, hiszen a hetvenes évek végén az osztrákok ismertették meg velünk önzetlenül ezt a küzdő sportágat. Mi tátott szájjal néztük az akkori osztrák sztárokat, igyekeztünk ellesni technikáikat. Az első, 25 éve megrendezett kecskeméti magyar-osztrák  full-contact viadalon magyar részről inkább a helytállás volt a jellemző – nem sok babér termett.
Most azonban nagyot fordult a kocka: a kick-box magyar sikersportág lett.

at2

Nardelotti Zoltán (balra) látszólag, és a gyakorlatban is jobb volt ellenfelénél

Az első nemzetközi mérkőzés parádésan gyorsa sikeredett a győri Nardelotti Zoltán jóvoltából. Junior bajnokunk az elmúlt két évi menetelésének köszönhetően a “KO király” becenevet kapta – számára szinte ismeretlen a pontozásos győzelem. Zoli ezúttal az aktuális bosnyák bajnoknak tartott egy egyperces oktatást, amit egy test-térd; majd állcsúcson elhelyezett horog kombinációval zárt le.

A következő összecsapást Balajti Bianka és a külföldön híres Christin Fiedler vívta. A jóval fiatalabb és tapasztalatlanabb magyar ellenfelétől Christin kiadós verést kapott – különösen Bianka elemi erejű balegyenesei jelentettek Fidlernek megpróbáltatást. Balajti teljesítményét és egyhangú  pontozásos győzelmét örömmel nyugtázta edzője, Rehák György szövetségi kapitány.

Balajti Bianka

Balajti Bianka (jobbra) szép rúgása

Ezután lépett ringbe Fábián Kristóf az osztrák Raymund Müller ellen K-1-es szabályrendszerben a 71 kilogrammos súlycsoportban. Végig a magyar fiú irányított – az első menetben le is ütötte ellenfelét egy balegyenessel. Müller ezután intelligens módon a túlélésre rendezkedett be, ami sikerült is neki.

bal

Fábián Kristóf (jobbra) kőkemény balosa

Géczei Róbert a megszokott súlycsoportjához képest eggyel feljebb, 67-es kilogrammban indult, de ez szerencsére nem zavarta meg. Ellenfele, az osztrák Marc Rabl erősen kezdett, de lendületes próbálkozásait Robi magabiztosan „ölte”. Az első menet közepétől sikerült átvennie az irányítást – lehetett látni, hogy fizikálisan és ütőerőben erősebb ellenfelénél. Rúgásokkal puhította, majd a fejét célozta. Hricsovinyi Károly tanítványa aztán a menet vége előtt egy elemi erejű bal horoggal leterítette kihívóját. A szlovák bírónő, Michaela Kovacova számolás helyett azonnali elsősegélyt rendelt el az alélt osztrák  fiúnak, akkora K.O. volt.

A KO-t érő ütés

Kiütést ért Géczei Róbert (jobbra) tiszta találata

Ez a számunkra örömteli esemény megismétlődött a következő mérkőzésen, ahol Laszák Zoltán csapott össze az ökölvívó múlttal bíró német Seven Barissal. Ez szerencsére nem bokszmeccs, hanem full-contact küzdelem volt, aminek köszönhetően Zoli az első menet közepén egy hatalmas, fejre kivitelezett  hátsó köríves rúgással le tudta teríteni a németet.

A lehengerlő fizikumú Laszák Zoltán (jobbra) elaltatta ellenfelét

A lehengerlő fizikumú Laszák Zoltán (jobbra) elaltatta ellenfelét

A 60 kilogrammos low-kick kategóriában Habash Antoine regnáló profi K1 világbajnokként csapott össze az osztrák Martin Gruberrel. Gruber nem feltett kézzel jött a ringbe, és tisztességes küzdelemre késztette Antoine-t. Magyar büszkeségünk egyhangú pontozással hozta a mérkőzést még úgy is, hogy egy kis kirándulást tett a tőle némileg távol álló low-kick szabályrendszerben (Antoine a K1 illetve a Muay Thai világában érzi magát legotthonosabban).

low

Habash Antoine (jobbra) és “tükörképe”

Minden jó, ha a vége jó… A fő, és egyben az est utolsó mérkőzését Görbics Gábor és a német Kian Golpira vívta. Háromszor találkoztak korábban, és egyik sem volt egyszerű eset. Már az első menet megmutatta, hogy eltérő a két fiú küzdőstílusa. A német sportoló sokat rúgott, sokat ütött, de nem igazán nagy ütőerővel. A Világjátékok győztes Európa-bajnok Görbics kevesebbszer támadott, de akkor elemi, átütő erővel. Egy nagyon kemény és nagyon látványos csata alakult ki, ami vitathatatlanul a nap legjobb mérkőzése lett. A második menet is szoros volt, és még keményebben csaptak össze az ellenfelek. Egy összefejelés után vér is folyt a ringben…

Görbics (balra) mint látható, nem kapott könnyű ellenfelet...

Görbics (balra) mint látható, nem kapott könnyű ellenfelet…

 

A harmadik menetben Görbics Gábor beleerősített: hatalmas ütésekkel és testrúgásokkal „bombázta” a németet, zárt védekezésből indulva. Ellenfele nem adta fel – egy fordulatos, pörgős küzdelemmel elvitte a következő menetet. Az utolsó, ötödik menet látványosságban még az előző meneteket is felülmúlta: csak úgy repkedtek a kezek és a lábak, oda-vissza. Ez egy igazi presztízs mérkőzés volt, eddigi három csatájukból Gábor két győzelemmel vezetett.

image007

…De voltak jó pillanatai bőven

A vége szoros, megosztott magyar pontozásos győzelem lett. A nemzetközi megmérettetéseire készülő magyar válogatott versenyzőink sérülés nélkül, parádés győzelemmel töltődtek fel a kihívások előtt. Ugyanilyen győztesek voltak a nézők, a szurkolók és a magyar kick-box sport.

Forrás: Gregor László

Comments

comments

3 komment

  1. Oldal hivatkozás: Kick-boxos ringesek: irány Bilbao! Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: Antoine nyerte a Fight Night háborúját Budomagazin.hu

  3. Oldal hivatkozás: Hiányzik a K-1? Irány Debrecen! fightermagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.