Kiemelt hírek

Magyar szambósok az Osztrák Bajnokságon

2011. december 6. | szerző akadmin | Sambo

Az Osztrák Sambo Szövetség első ízben rendezte meg nemzeti bajnokságát, ahol a mieink is küzdőtérre léptek.

Magyar Sambo Szakszövetség is képviseltette magát a december 3.-án megrendezett Osztrák Nemzetközi Bajnokságon. Az Osztrák szövetség első ízben rendezte meg nemzeti bajnokságát, amely rögtön nemzetközire sikeredett.

Rendezvényükre meghívták a cseh, a német, az olasz, a magyar és az orosz szövetség képviselőit. Moszkvából két csapat is érkezett, így egy elég ütős szombati programot sikerült összehozni.


 

A magyar csapatot Papp Imre szövetségi elnök vezetésével versenyzőként Blázer Frank és Árva Gábor képviselte.
Versenyzőinknek a tisztes helytállás és a tapasztalatszerzés, erőfelmérés volt a cél ebben az igen erős mezőnyben, hiszen az említett országokhoz képest nálunk még igencsak gyerekcipőben jár a sportág.

Versenyzőink keményen odatették magukat, ennek eredményeként bíztató teljesítmények születtek:

Blázer Frank, – 90kg, Combat sambo, IV. hely
Frank eredeti versenysúlya 80 kg, így nehéz fába vágta a fejszéjét. Keményen küzdött, de az elődöntőben találkozott az egyik rutinos orosz versenyzővel, aki a mezőny legmagasabbjaként nem engedte közel magához és erőfölényét, tapasztalatát kihasználva verte a magyar harcost. Ebben a súlyban 3 orosz versenyző is volt, ezért mindenképpen jó eredmény a IV.hely. 

Árva Gábor, + 100kg , Sport sambo, III. Hely
Gábor először lépett pástra, még semmilyen szabályrendszerben nem volt mérkőzése. Egy rutinos szlovák birkózóval találkozott, aki technikailag nem bírt a magyarral, viszont folyamatos szabálytalankodással képes volt megállítani Gábort. (A szlovák versenyző a döntőben egy olasz harcossal találkozott és az olaszt is ugyanúgy szétfejelte – természetesen a bírók nem láttak semmit)


 

Összességében egy sikeres versenyt tudhat a magyar küldöttség a háta mögött. Sambo harcosaink az elvárásoknak megfelelően kűzdöttek.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.