Kiemelt hírek

Lemérték, melyik stílus rúgása a legerősebb

2015. november 4. | szerző SzlobMil | Hibrid stílusok

Zseniális videóra bukkantunk az interneten, amit egy National Geographic-os adásból rögzítettek. A műsorban elővettek négy különböző stílust képviselő harcművészt, és megkérték őket, hogy rúgjanak olyan erőset, amilyet csak tudnak. A technológia segítségével megmérték a rúgások sebességét és erejét. Vajon melyik stílusé a legerősebb technika? A válasz nem is olyan egyszerű.

Először egy capoeirás harcművész, Lateef Crowder – igen, az ember, aki Scott Adkins-szal is összecsapott már a filmvásznon, és ő játszotta el Eddy Gordo szerepét a Tekken-ben – adott bele mindent. Az erődemonstráció során a Martelo de Negativa elnevezésű rúgást használta, amit guggoló helyzetből kell megindítani. Elképesztő sebességgel rúgott: 159 km/órával. Az erőkifejtése 816 kilós volt, amivel akár súlyos belső sérüléseket is lehet okozni.

A második tesztalany Simon Rhee, 7. danos taekwon-do és 4. danos hapkidós mester volt, aki egy tradicionális japán karatés front kick-et mutatott be. Ezzel a rúgással 114km/órás sebességet, illetve 194 kilogrammos erőkifejtést ért el a mester, amivel még mindig jelentős fájdalmat lehet okozni az emberben.

A harmadik fellépő egy muay thai alapú MMA harcos volt, aki az első rúgáshoz hasonlóan egy köríves rúgást alkalmazott. Az övé volt eddig a leggyorsabb, de nem a legerősebb: támadása 209  km/órával száguldott, 635 kilóval. Hogy miért volt gyengébb, mint a capoeirás mesteré? A titok a stílusban rejtőzik.

Egy rúgás ugyanis akkor a legerősebb, ha benne van a test egész ereje. Azzal, hogy a földről indítják, a capoeirás köríves rúgás pontosan ezt teszi lehetővé.

maxresdefault

Volt még egy harcművész, aki rúgott egy nagyot: negyedikként Bren Foster, WTF taekwon-do bajnok vállalkozott. Elképesztő, 218 km/órás rúgásával ő volt a leggyorsabb, és egyúttal a legerősebb is: 1043 kiló erőt fejtett ki – ez már akár halálos is lehet.

A fizika törvényei alapján (erő = tömeg x gyorsulás) mégsem az övé, hanem Lateefé volt a “legeffektívebb” rúgástechnika.

Comments

comments

Egy komment

  1. Szerintem ez nem stílus függő.Mindig a harcos felkészültsége a döntő

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.