Kiemelt hírek

Közeledik a Brazil Jiu-Jitsu Világbajnokság

2007. augusztus 13. | szerző akadmin | Ju-Jitsu

Minden eddiginél nagyobb mezőny gyülekezik Kaliforniában. A legnépesebb a hazai és a brazil csapat lesz.

Több mint egy év telt el azóta, hogy Roger Gracie és Xande Ribeiro egy fantasztikus mérkőzésen csapott össze a világbajnokság döntőjében – az utóbbi sikerével.

Ezúttal – a stílus történetében először a mezőny nem Brazíliában méri össze tudását. A versenynek ezúttal ugyanis a Kaliforniai Állami Egyetem ad otthont Long Beachen.
A két tavalyi hős ismét összecsaphat, ám míg Roger hagyomány szerint ismét a londoni Gracie Barra csapattal készül, Xande immár Oklahomában tréningezik.

A két említett sztáron kívül még bőven akad nagy név az indulók listáján: a jelenlegi ADCC (-87kg) bajnok Demian Maia, a jelenlegi Pan-Amerikai bajnok Rômulo Barral, a mindig zseniálisan küzdő Marcelo Garcia egyaránt a végső siker reményében készülődik.

A 12. seregszemle a Nemzetközi Brazil Jiu Jitsu Szövetség rendezésében augusztus 23-26. között 644 regisztrált versenyzőt vonultat fel:

A versenyzők megoszlása nemzetek szerint:

USA 466
Brazília 59
Japán 59
Kanada 11
Egyesült Királyság 10
Norvégia 5
Olaszország 4
Finnország 5
Svájc 3
Ausztrália 3
Dominikai Köztársaság 3
Franciaország 2
Svédország 4
Ecuador 1
Dél-korea 1
Szerbia 1
Peru 1
Lengyelország 1
Portugália 1
Jamaica 1


Comments

comments

A hozzászólás letiltva.