Kiemelt hírek

KÖNYV: Kenjiro Yoshigasaki – Egy idegen belső utazása

2013. szeptember 24. | szerző akadmin | Aikido

“Saját életünk helyes megértése nélkül sohasem lehet teljes egész az, amit cselekszünk.”

 Yoshigasaki_Kenjiro-Egy_idegen_belso_utazasa_aikido_ki_budo_konyv_1_3992

Nap, mint nap rengeteget elmélkedünk, hogy életünk követelményeinek megfelelhessünk.
Az élet észlelésből és cselekvésből áll. A legtöbb ember azonban csak tetteit próbálja kormányozni, és nem ismeri fel az észlelés fontosságát. Pedig minden egyén adott pillanatbeli cselekvését az határozza meg, hogy hogyan érzékeli a környező világot. A könyvet azoknak ajánljuk, akik igazán meg akarják ismerni az életet.
Szerzője, Kendjiro Yoshigasaki szenszei Japánban, Kagoshimában született, 1951-ben, és már tíz éves korában jógázni kezdett. Később Aikidót és sok más harcművészetet tanult. A Zen buddhizmust, az új sintoizmust, a katolicizmust és az iszlámot is tanulmányozta. 1971-ben egy teljes évet szentelt Indiában a jóga tanulmányozásának, majd 1973-ban Aikido-oktató lett. 1977 óta tanítja Európában a Ki Aikidót; mára már több mint 120 dodzsója és 4000 tanítványa van Európában, Dél-Amerikában és Dél-Afrikában.
„Az Aikido technikák megtanításánál mindig is előbbre valónak gondoltam az életmóddal való foglalkozást, ám minden egyes nap igen sok elmélkedést igényel az, hogy megérthessük magát az életet. Amikor át akartam adni tanítványaimnak az életről szóló sokféle és különböző gondolataimat, nem volt elég számukra az, amit az edzések során mondtam nekik.
Elhatároztam tehát, hogy megírom ezt a könyvet, hogy az emberek életük folyamán annyiszor olvashassák el, amennyiszer csak lehetséges. Az élet egyetlen egységes entitás, tehát minden egyes emberi tevékenység célja ennek megértésén alapszik. Saját életünk helyes megértése nélkül sohasem lehet teljes egész az, amit cselekszünk.”Kenjiro Yoshigasaki Egy idegen belső utazása című könyve elérhető a Lunarimpex kiadó kínálatában. 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.