Kiemelt hírek

Kevesen is sikeresek voltak a Hegyvidék harcosai

2014. június 18. | szerző SzlobMil | Kempo

A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia Kempo Szakosztályát a szokásosnál kevesebben, összesen hatan képviselték a Felcsút Kupán. Három arany-, két ezüst- és három bronzérem: a kis csapat ezt a mérleget produkálta a nemzetközi bajnokságon. A klubok rangsorában ötödikek lettek – megcsappant létszámmal ez is nagy teljesítmény, de a házigazdát nem sikerült túlszárnyalniuk…

di gennaro plosz kinga szemben

Di Gennaro Plósz Kinga (szemben)

Di Gennaro Plósz Kinga, Plósz Réka és Megyeri Benjámin megnyerte saját kor- és súlycsoportját, míg Kalcsó Virágnak két, Lakatos Richárdnak egy ezüstérmes pozíció jutott Felcsúton. Utóbbi kempósnak egy bronzérmes helyet is sikerült összehoznia (submission kategóriában). A hegyvidéki eredménysort Megyeri Benjámin és Zeke Ramón egy-egy ugyancsak harmadik helyezése tette teljessé.

Megyeri Benjámin (balra)

Megyeri Benjámin (balra)

Kalcsó Virág (balra)

Kalcsó Virág (balra)

„Ezen a hétvégén több harcos, a többi között a fiam is pihenőt kapott, így a szokásosnál kisebb létszámú gárdával vettünk részt a magyar bajnokság 2. fordulójában. Azonban akik jelen voltak, hozták a formájukat, így gyakorlatilag minden sportolónk éremmel zárta a viadalt. Nem lehet okom panaszra, elégedett vagyok.” – értékelt Lacza Ádám Illés, a HHKA sportigazgatója.

Zeke Ramón (balra)

Zeke Ramón (balra)

Egyéni eredmények:

I. hely: Di Gennaro Plósz Kinga (semi contact), Megyeri Benjámin (submission), Plósz Réka (semi contact)

II. hely: Kalcsó Virág (light és semi contact), Lakatos Richárd (semi contact)

III. hely: Megyeri Benjámin (semi contact), Zeke Ramón (submission), Lakatos Richárd (submission)

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: Világbajnoki élménybeszámoló Buchinger Ivántól Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.