Kiemelt hírek

Két magyar versenyző uralja a pénzdíjas Karate1 sorozatot

2014. október 8. | szerző SzlobMil | Karate

A Karate1 versenysorozat utolsó állomása előtt két magyar áll a sorozat idei ranglistájának élén a férfi 67 kilogrammosok között. Szegedi Döme az első, Tadissi Martial pedig a második helyről várja a salzburgi Grand Finalt, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek. A magyar versenyzők jó pozíciója biztató a november elején, Brémában sorra kerülő világbajnokság előtt.

tampereszegedi

A pénzdíjas Karate1 sorozat a világ- és kontinentális bajnokságok utáni legrangosabb versenyeket tömörítő széria, amelyben 2014-ben nyolc viadal kapott helyet. Ebből hét már lezajlott, míg az ausztriai “nagydöntőre” a hétvégén kerül sor.

A 67 kg-os férfiak mezőnyében az eddigi viadalokon Szegedi Döme 990 pontot gyűjtött, ezzel toronymagasan vezeti a ranglistát. A korábbi junior világbajnok különösen a sorozat nyitányán, Párizsban gyűjtött sok pontot, ahol megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit…

szegediparizsban

A pontverseny második helyén egy másik magyar, Tadissi Martial található 870 ponttal. Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes karatés a Karate1 sorozat hollandiai és szlovéniai versenyén is harmadik lett, míg a németországi Hanauban az ötödik, Isztambulban pedig a hetedik helyen végzett.

A lista élén állni már csak azért is nagy eredmény, mert a Karate1-en a világ legjobbjai vesznek részt, a meghatározó országok gyakran teljes válogatottal érkeznek az egyes fordulókra. Legjobbjainknak több vb- és Eb-érmes sportolót sikerült eddig maguk mögé utasítaniuk: többek között az aktuális Európa-bajnok angol Jordant, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes török Kemaloglut és a Világjátékok-győztes kolumbiai Ramirezt is.

Tadissi mögött a ranglista harmadik helyén a marokkói Kousseksou áll 832 ponttal. A magyaroknak így komoly esélye van arra, hogy a kategóriában egyikük az idei Karate1 sorozat élén végezzen – amire korábban még nem volt példa –, és elnyerje az ezzel járó ezer eurót is.

tadissitampereuramawashi

Tadissi Martial (balra) fejrúgása

A Karate1 ranglista állása – férfi 67 kg (wkf-web.net): 

 1. DOME SZEGEDI  HUNGARY (HUN) 990

2. YVES MARTIAL TADISSI  HUNGARY (HUN) 870

3. REDOUAN KOUSSEKSOU  MOROCCO (MAR) 832

4. OLEKSANDR KHAKHULA  UKRAINE (UKR) 778

5. GIANLUCA DE VIVO  ITALY (ITA) 736

6. HOSSEIN SAMANDARZAVIEH  IRAN (IRI) 630

7. GUILLERMO RAMIREZ  COLOMBIA (COL) 600

8. NIYAZI ALIYEV  AZERBAIJAN (AZE) 592

9. HIROTO SHINOHARA  JAPAN (JPN) 536

10. ÖMER KEMALOĞLU  TURKEY (TUR) 504

Forrás: karate.hu

 

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: Szegedi Döme megnyerte a Karate1 Premier League sorozát! Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.