Kiemelt hírek

JUDO: Mészáros Anett könnyek közt szállította a magyar érmet Tokióban

2010. szeptember 13. | szerző akadmin | Judo

A világranglista első helyén álló Mészáros Anett ragyogó teljesítményt nyújtott a tokiói világbajnokságon is – pályafutásának harmadik világbajnoki érmét szerezte meg. S akárcsak tavaly, ezúttal is a dobogó második fokára állhatott fel. Az ezüst természetesen így is óriási siker a magyar judosport szempontjából, korábban ugyanis egyetlen érmet sem sikerült szerezni a Japánban megrendezett világbajnokságokon.



Az Európa-bajnok Mészáros Anett a világranglista vezetőjeként érkezett Japánba – önmagától is elvárta, hogy legalább a négy közé bekerüljön a világbajnokságon.

A világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok judokánk a brit Megan Fletcher ellen kezdett. A “kihívó” legjobb eredménye mindeddig egy ifjúsági Európa-bajnoki bronzérem volt, ezt ezúttal sem sikerült megfejelni, a Honvéd-Kipex versenyzője jukóval lépett tovább.

A legjobb nyolc közé jutásért a kínai Csen Fej következett, aki a tavalyi GP-n Abu Dzabiban bronzérmes lett. Mészáros Anett dolgát nem nagyon tudta megnehezíteni, a magyar csillag két jukónyi előnnyel zárta a mérkőzést.

A negyeddöntőben a rutinos spanyol Cecilia Blanco következett, a kétszeres Eb-ezüstérmes már jó néhány alkalommal megkeserítette a magyar versenyző életét, mi több, Anettnek eddig nagyobb versenyen nem sikerült legyőznie őt.

Ez a sorozat ezennel véget ért, igaz, a győzelemért alaposan meg kellett dolgozni: az aranypontért zajló hosszabbítás végén vazarival Toncs Péter tanítványa nyert.

Az elődöntőben egy újabb neves ellenfél, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok holland Edith Bosch következett. Bosch három Európa-bajnokságon győzte le Anettet, míg a magyar sportoló a 2007-es riói világbajnokságon és az idei moszkvai Grand Slam-tornán bizonyult jobbnak riválisánál.

A mérleg immár három-hármat mutat, Mészáros Anett ugyanis egy jukóval megnyerte a rangadót, s ezzel pályafutása során másodszor is bejutott a világbajnoki döntőbe.

Korábban a magyar judósok közül csak Kovács Antal meccselhetett kétszer is a vb-aranyért, ő 1993-ban Hamiltonban megnyerte, 2001-ben Münchenben a japán Inoue ellen elveszítette a finálét.

Mészáros Anett a lehető legkeményebb ellenféllel, az olimpiai ezüstérmes, világbajnok, négyszeres Európa-bajnok francia Lucie Decosse-szal találkozott a döntőben.

A világranglista első helyét néhány hete éppen a franciától hódította el, a tét most a világbajnoki cím volt. Sajnos, ezt nem sikerült elhódítani, az csatát Decosse ipponnal nyerte, így Mészáros Anett a vb-dobogó második helyére állhatott fel.

A magyar lány combizomszakadása miatt sérülten vállalta a finálét, egész jól bírta, de másfél perccel a vége előtt, 0-0-nál, ellenfele érvénytelen akciójánál rásérült. Alig bírt állni, még sírva visszasántikált a kezdéshez, de a következő támadást már nem bírta, 55 másodperccel a vége előtt Decosse iponnal győzött.

Ez volt az egyetlen pont, amit Mészároson a vb-n csináltak, a döntőben az olimpiai ezüstérmes, világ- és négyszeres Európa-bajnok francia aktívabb volt, ellenfelei összes meccsén egy pontot sem csináltak rajta.

“Ahhoz képest, hogy a reggeli egyszerű, lábemeléses bemelegítésnél megreccsent Anett combja, hősiesen küzdött, fantasztikus eredményt ért el, megismételte a tavalyit, hiszen akkor is második lett.

A második meccsen egy rossz mozdulatnál még nagyobb fájdalmat érzett, bicegett az öltözőig, már akkor is könnyezett. Félóra múlva összekapta magát, legyőzte a spanyolt, délutánig tudott pihenni, és az elődöntőben már régi önmagát idézte.

Akkor már közelítette topformáját, a döntőben is nagyon sokáig minden úgy zajlott, ahogy szerettük volna, a védekezés elsőrangúan működött. Láttam a francián, hogy fárad, így is terveztük, és az utolsó percben kellett volna minden erejét mozgósítani Anettnek, egyre többször lehúznia és akkor jött az a szerencsétlen mozdulat.

Szörnyű volt látni, ennél fájdalmasabban nem lehet veszíteni. Három boldog ember áll a dobogón meg egy szomorú, akinek nemcsak lelki, fizikai fájdalmai is vannak. Nem is tudok most hirtelen mást mondani”
– értékelte edzője, Toncs Péter a napot.



Anettnek a bombaerős franciával és a fájdalommal is meg kellett küzdenie

“Reggel a bemelegítésnél megsérült a combom, egész nap fájt és zavart a meccseken. A döntőben a földharcot is részben ezért kopogtam le, nem tudtam volna kiszabadulni” – mondta Mészáros az MTI-nek.

Edzője, Toncs Péter jelezte: “Anett nem volt csúcsformában, ezzel együtt nehéz két nap van mögötte: csatlakozási problémák miatt tíz órával később, tegnap este érkezett meg Tokióba, a huszonnégy órás út során a fogyasztásra is kellett figyelnie, ráadásul reggel megsérült a lába.

Persze, vitte előre a szíve, hátha sikerül egy jó dobás, de ez a francia csak száz százalékos állapotban verhető. Decosse is tudta, most kell rárohannia, érezte a vérszagot. Megtette, megnyerte.

Ez egy ilyen sportág, nincs kegyelem, nem léphet vissza a másik. Anett igazi győztes alkat, biztosan erőt és motivációt gyűjt ebből a második helyből

Nyögvenyelős meccseken van túl, a szíve és az akarata vitte előre. Sajnálom, hogy a sérült combja akadályozta a sikeres szereplésben.”

“Nem tudom, mi a baj, mi történt, de nagyon fáj” –
mondta Mészáros, aki az öltözőfolyosón is zokogott, miközben bicegett. A 23 éves judós aranyért utazott, nem is örült igazán az elődöntős sikere után, a gratulációknál jelezte, még nem végzett.


Mészáros Anett (balra) történelmet írt Japánban

Az ezüst természetesen így is óriási siker a magyar judósport szempontjából, korábban ugyanis egyetlen érmet sem sikerült szerezni a Japánban megrendezett világbajnokságokon.

A Honvéd-Kipex versenyzője pedig újfent bizonyította, hogy a világ legjobbjai közé tartozik súlycsoportjában, s a londoni olimpián is komolyan kell majd számolni vele!

A magyar küldöttség tokiói mérlege: egy ezüstérem Mészáros Anett révén, két hetedik hely (Ungvári Miklós és Karakas Hedvig), továbbá három kilencedik hely (Burján László, Ungvári Attila, Joó Abigél).


Forrás: Judoinfo.hu

Comments

comments