Kiemelt hírek

Itt a 4. Karate Maraton!!!

2015. március 27. | szerző SzlobMil | Karate

Szombaton immár negyedszer rendezik meg (szalad az idő…) a Karate Maraton elnevezésű, a testnek és a léleknek is különleges kihívást jelentő erőpróbát. A rendezvény a Magyar Karate Szakszövetség által meghirdetett Karate Éve 2015 programsorozat egyik állomása. A résztvevőknek tizenkét óra alatt összesen harmincezer karatetechnikát kell teljesíteniük.

karatemaratontomeg

A Karate Maratonon évről évre többen vesznek részt. Tavaly 320-an vállalkoztak a teljesítésére: az egész országból, sőt még a határon túlról is, karatestílustól függetlenül érkeztek elszánt harcművészek – ezért is nevezik a szervezők a rendezvényt az “összetartás ünnepének”. Az idén Szigetszentmiklóson, a Városi Sportcsarnokban sorra kerülő esemény aktív programja reggel tízkor kezdődik és este tízig tart, ezalatt a jelenlévőknek tízezer ütést, tízezer rúgást és tízezer védést kell végrehajtaniuk.

karatemaratonprogram
A megmérettetés része a Magyar Karate Szakszövetség által meghirdetett Karate Éve 2015 programsorozatnak. Az MKSZ vezetése azért tulajdonít különleges jelentőséget az idei esztendőnek, mert – egyebek mellett – a karate nem olimpiai sportág létére megmutathatja magát a júniusi Európa Játékokon, illetve jó esély van arra, hogy bekerüljön a 2020-as tokiói olimpia programjába.

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: Könnyekben és izzadtságban – 12 óra alatt 30 ezer technika a Karate Maratonon Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.