Kiemelt hírek

II. EKA Kyusho Convention: új helyszín, megszokott színvonal

2014. augusztus 6. | szerző SzlobMil | Kyusho

A hatalmas sikerrel végződő első, budapesti összejövetel után idén újra megrendezték a kyusho, vagyis az „egy másodperces küzdelem” mestereinek világtalálkozóját. A négynapos, a Balaton-parton megtartott II. Európai Kyusho Akadémia (EKA) Kyusho Convention legfőbb erénye az volt, hogy páratlanul gazdag ismeretanyagot közvetített.

DSC_0338

Erre elsősorban a felvonultatott oktatók tudása volt a garancia: a világ számos pontjáról érkeztek kiemelkedő harcművészek, hogy külön-külön egy-egy témát körüljárva, együttesen viszont a komplexitás jegyében osszák meg tudásukat. A Szénási Zsolt (8. DAN), az EKA alapítója, vezető instruktora által összeállított programban így a tradicionális és a modern sporttudományi ismeretek egyaránt terítékre kerültek.

Előtérben: Szénási Zsolt (8. DAN)

Előtérben: Hanshi Szénási Zsolt (8. DAN)

A foglalkozások középpontjában az életpontok és azok harc közbeni használatának ismeretei, továbbá az évezredes harcművész-tudás gyakorlatainak kyusho szempontú újraértelmezései álltak, de az instruktorok nagy súlyt fektetettek az emberi test és psziché harcművészetekkel való kapcsolatának vizsgálatára is.

DSC_0064

Sandra Sanchez, a formagyakorlatok mestere

„A kyusho jitsu voltaképpen a test energiaáramlásának megzavarására, megállítására az energiapályák (meridiánok), az idegpályák és azok bizonyos pontjainak, vagyis a test „életpontjainak” támadására koncentrál – ez a harcművészet lényege és alapja. A kyusho két legfontosabb élettani alapja a tradicionális kínai orvoslás (pl.: akupresszúra, akupunktúra), valamint a modern neurológia” – foglalta össze lapunknak a stílus lényegét Szénási Zsolt.

111

Az EKA jelen pillanatban közel tucatnyi európai és négy tengerentúli országban dolgozik az ősi tudás és a modern tudomány alapjain létrejött rendszerének megismertetésén. A világon egyedülálló módszerével hatékony módon tanítja, kutatja, fejleszti és rendszerezi a kyusho művészetét. Módszerével egy különleges „tudásspirál” jön létre, mely a benne szereplőket folyamatosan egyre magasabb szintre, elmélyültebb, szélesebb körű tudáshoz juttatja.

csoportkep_S

Oktató mesterek és illusztris vendégek:

Zsolt SZÉNÁSI (HUN) – SmartSHITO, Smart GUARD, SmartCHIKUNG, EKA

Kyusho

Jesus DEL MORAL (ESP) – Ability, Special Exercise, ShitoRyu

Sandra SANCHEZ (ESP) – Kata form and performance

Dr. István Adámy (HUN) – Full Contact Karate

Robert GÖSLBAUER (AUT) – EKA Kyusho

Tamás POSPISCHL (HUN) – GroundFight, NageWaza

Boglárka SÓFI (HUN) – TacFit, Cubbel Yoga

Dr. Attila GUBACSI (HUN) – Functional training

Gergely SZÉNÁSI (HUN) – Extreme Martial Art

Jucus SZÉNÁSI (HUN) – SmartBODY

Dr. Steve Stewart – Leslie Molnár – Esteban Perez – Fritz Oblinger – Jürgen Kraus –

Ciril Klajnscek – Dr. Sófi Gyula

Forrás: kyusho-academy.com

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: Így tanított nálunk a 10 danos japán karatemester, aki még nem járt Európában Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: Rendkívüli jubileum: tízéves az Európai Kyusho Akadémia! Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.