Kiemelt hírek

Három (plusz egy) magyar érem a parataekwondo vb-n!

2017. október 21. | szerző GY K | Taekwon do

10-21

Mind küzdelemben, mind formagyakorlatban sikerült dobogóra állnia magyar versenyzőnek a csütörtökön Londonban rendezett, hetedik parataekwondo világbajnokságon. Földy Nóránál csak egy kolumbiai hölgy bizonyult jobbnak a mai nap során. Seregi Adrienn és Simon Csaba az elődöntőig jutott, ráadásul Adri estéje végül bearanyozódott.
Azt követően, hogy a tavalyi, varsói parataekwondo Európa-bajnokságon debütált először a magyar csapat és szerzett Simon Csaba révén egy bronzérmet, idén nagyobb csapattal még jobb eredményt sikerült elérni.

Simon Csaba

A formagyakorlatosok két érmet is hazaszállítanak majd az angol fővárosból. Földy Nóra (fenti kép jobb szélén) az elődöntőben a lengyel Kmiecet búcsúztatva jutott a fináléba, ahol a kolumbiai Rojast találták jobbnak a bírók, ezzel időrendben ő az, aki hazánknak az első érmet szerezte a parataekwondo világbajnokságok történetében.
Nem sokkal később már Seregi Adrienn is dobogósként ünnepelhetett. Adrienn különös helyzetben találta magát, ugyanis a P32-es kategóriában, ahova nevezett, senki más nem regisztrált, ezért a P34-be sorolták át. Ott az orosz Striukovát búcsúztatta a negyeddöntőben. A fináléba kerülésért a brit Pivaro várt rá, akit jobbnak ítéltek a bírók, ezzel Seregi Adrienn a harmadik helyen zárta a világbajnokságot, ami a P34-es kategóriát illeti. A szervezők azonban nem hagyták szó (és medál) nélkül Adri kiemelkedő teljesítményét, hiszen ő végigküzdötte a felkészülési időszakot, hogy a világbajnokságon kategóriájában a legjobbat nyújtsa. Önhibáján kívül került át másik csoportba, ahol több, mint szimplán helyt állva jutott el a döntő kapujáig. A világbajnokság szervezői a P34-es bronzérem mellé a P32-es kategória aranyérmét is a nyakába akasztották.

Seregi Adrienn

Küzdelemben a tavalyi Eb-harmadik Simon Csaba (K41, 61 kg) a vb-n is megismételte teljesítményét és a dobogó harmadik fokára állhatott. 32-11-re verte a szerb Adamovot a negyeddöntőben. A fináléba kerülésért az orosz Krichfalushiy várt rá, aki azonban pontkülönbséges győzelmet aratva jutott a fináléba. Ezzel Csaba megszerezte a magyar küldöttség harmadik (mint később kiderült, negyedik) érmét.
Három versenyzőnk volt még érdekelt küzdelemben, mindhárman a nyolcaddöntőbe kerülésért mérkőztek. Marsicki Richárdot (K44, -75 kg) a spanyol Amado Garagarza 13-2-es győzelemmel búcsúztatta, Fülöp Attilánál (K44, 61 kg) a francia Gaouzi bizonyult jobbnak 27-7-es végeredménnyel. Hihetetlenül izgalmas és szoros mérkőzést vívott egymással Kiss Zoltán (K44, +75 kg) és a koreai Kim a legjobb tizenhat közé kerüléséért, amit végül az ázsiai nyert 32-27-re és jutott tovább.
A taekwondo szerepel a 2020-as, tokiói paralimpia programján. A magyar csapat várja a vállalkozó szellemű sportolókat, akik csatlakoznának az egyelőre kis létszámú kerethez. Érdeklődni a szövetségben vagy a Parataekwondo Hungary oldalon lehet.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.