Kiemelt hírek

Gifparádéval foglaljuk össze a nagy Bellator 131. eseményeit

2014. november 20. | szerző SzlobMil | MMA

A Bellator MMA promóció végre minden szinten felvette a versenyt az UFC-vel, hiszen a két szervezet utóbbi rendezvénye egy és ugyanazon napon zajlott le (november 15-én). Olyan sztárokat vonultattak fel, akit még az “átlagos” nézők is felismernek – ilyen például Tito Ortiz is, aki sokáig az UFC-nél versenyzett félnehézsúlyban. Ellenfele a szintén régi UFC-s Stephan Bonnar volt, akivel együtt hatalmas botrányt kavartak. A legnagyobb show-t ezek ellenére talán mégsem ők szolgáltatták…

20141115092734_1DX_3924

A fő mérkőzésen Ortiz lomhának tűnő riválisát ütéseivel már az első menetekben megsebesítette, földre viteleivel pedig bebiztosította magának a győzelmet. Bonnar látszólag egyetlen menetet sem tudott megnyerni, a meccsen mégsem egyhangú pontozásos győzelem született – az egyik bíró 29-28 arányban látta jobbnak Bonnart. A másik két bíró viszont Tito-t látta jobbnak, ezért érdemelte ki a megosztott pontozásos győzelmet, ezzel hosszú idő óta először tudott nyerni egymás után kétszer. A mérkőzést talán a következő mozgókép foglalja össze legjobban:

RealisticThoroughArcticduck

Tito ezzel brutális pénzösszeget (300.000 dollárt) vihetett haza, aminek nem örülhetett sokáig, mert – és most hatalmas UPDATE jön, amit nem is a cikkünk végére teszünk – rossz magaviseletért 2500 dolláros bírságot kapott. A büntetés inkább jelzés értékű, de ezért mindenképpen kijárt:

DistortedEnchantingAmericanindianhorse

Úgy látszik, az utálat nem csak a hype miatt volt…

A Bellator 131 másik fő eseményén egy vitathatatlan könnyűsúlyú bajnokot koronáztak meg, aki nem más, mint az American Top Team egyik tagja, Will Brooks (15-1). Will immáron másodjára csapott össze Michael Chandler-el: első mérkőzésükön megosztott pontozással győzött, megszerezve ezzel a Bellator átmeneti könnyűsúlyú bajnoki címét. A két harcos mostani, ismételt találkozása nem volt felhőtlen; már a mérlegelésen is érezni lehetett a feszültséget kettejük között. Receptoraink szerint a felgyülemlett, kettejük által generált elektromos töltés majdnem olyan nagy volt, mint a fő mérkőzés szereplőié…

Brooks meggyőző teljesítménnyel bizonyított a visszavágón, ami meglehetősen bizarr végkifejletet produkált. Miután Chandlert egy jól helyezett ütéssel ellenfele eltalálta, a harcos feltette kezeit, majd ránézett a bíróra – jól láthatóan valamivel baja volt, de Brooks-t ez nem érdekelte, és ütötte tovább. A bíró ezek után TKO-t ítélt:

ClutteredFocusedFirebelliedtoad

Két nagy kick-boxos is összemérte erejét MMA-ban a hétvégén: Melvin Manhoef és Joe Schilling. Az egyáltalán nem lenyűgöző 1-3-as mérleg és az első menetben kapott verés ellenére Schilling brutális kiütéssel végzett Melvinnel, meglepve ezzel mindenkit az arénában:

Debütált az UFC-ből átigazoló, négy harcművészeti stílusban is fekete öves (Viet Quyen Dao, 2. DAN; karate; Brazil Jiu-Jitsu és judo) Nam Phan (20-14 MMA, 3-1 ökölvívás) is, aki nem véletlenül került zárójelek közé… Mike Richman ugyanis 46 másodpercen belül végzett vele:

RawSoreAntelopegroundsquirrel

“King Mo” Lawal (14-4) eredetileg a kétszeres Bellator-bajnok, Tom DeBlass ellen indult volna, de mivel ő lesérült, ezért  Joe Vedepo (17-9) ugrott be helyette. Vedepo a múlt hónapban, októberben egy nyertes mérkőzés után érkezett, de az mindig rizikós, ha az ember két mérkőzést vállal be ilyen rövid idő alatt.

Lawal már rögtön a küzdelem elején földre vitelekkel operált, a második menetben Vedepo szemei olyan feketék lettek, mint egy mosómedvéé. A harmadik menet 39. másodpercében Lawal technikai K.O.-val nyert, aztán sajátosan ünnepelt:

WiltedNeedyAdmiralbutterfly

Forrás: bjpenn.com , mmamania.com

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: A Bellator megvált Joe Vedepo-tól, miután a harcos nekitámadt egy rendőrnek Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.