Kiemelt hírek

Fight Quest: így tanultak wushut az egykori tévékalandorok

2014. június 27. | szerző SzlobMil | Kung-fu

A Fight Quest egy harcművészetekkel foglalkozó televíziós sorozat volt, ami 2007-ben kezdődött, és igen rövid ideig tartott. Két kezdő amerikai harcos, Jimmy Smith és Doug Anderson merészet álmodott: egy év alatt szerették volna körbeutazni a világot, hogy közben saját bőrükön tapasztalják meg a méltán híredt harcművészeti stílusok legkeményebb edzésmódszereit…

09144PH

Doug (balra) és Jimmy (jobbra) a látszat ellenére saját magukkal vívták a legnagyobb csatát…

A főszereplők minden egyes harcművészeti stílus betanulására öt napot kaptak, az edzések végén pedig kivétel nélkül mindig vizsgázniuk kellett. Bár ennyi idő vajmi kevés az átfogó tudás megszerzésére (öt év is kevés lenne…), valami azért ilyenkor is ragad az emberre. Jimmy Smith (5-1-0) talán ennek a műsornak köszönheti azt, hogy ma már a Bellator FC kommentátoraként és házigazdájaként tevékenykedhet. Sajnálkozva olvastuk, hogy Doug Anderson (3-1-0) felhagyott a harcművészetekkel, de nem ment messzire: most tetoválóművész a mestersége.

Első utazásuk során Kínába látogattak el, ahol nem kis dologba vágták bele fejszéjüket: a kung-fu, pontosabban a wushu rejtélyeit próbálták megfejteni. Hogy ez mennyire sikerült nekik? A dokumentumfilm végén kiderül…

Forrás: youtube

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: A Kyokushin olyan kemény, hogy a Fight Quest foga majdnem beletört Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: A taekwon-do után a karate és a wushu is olimpiai sportág lehet Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.