Kiemelt hírek

Fergeteges hajrá: két magyar aranyérem a birkózó-Eb zárónapján!

2014. április 6. | szerző Szasza | Birkózás

Fantasztikus Európa-bajnokságot zárt a magyar birkózó-válogatott, miután az eddigi sikerek után az utolsó nap már az aranyérem sem maradt el. Ráadásul mindjárt duplán! Lőrincz Tamás (71 kg) és Bácsi Péter (80 kg) remek birkózással megnyerte súlycsoportját a kötöttfogásúak versenyében a finnországi Vantaában.

Lőrincz Tamás olt az első fecske ma...

Lőrincz Tamás volt az első fecske ma…

Lőrincz Tamás 2006 után tavaly nyert újra Eb-t, a harmadik sikerére azonban csupán egy évet kellett várnia. Az ezúttal nem 66 kilóban, hanem eggyel feljebb szereplő ceglédi klasszis előbb a szerb, majd  aromán ellenfelét is biztosan verte, a negyeddöntőben pedig 16 másodperc alatt lelépte fehérorosz riválisát. Az orosz Labazanov elleni elődöntős siker már a finálét jelentette, ott az azeri Raszul Csunajevvel találkozott.

A magyar csapat előzetesen féltette egy kicsit az olimpiai ezüstérmest a nagyon ügyes és villámgyors azeri dobásaitól, de Lőrincz nagyon összeszedetten és zártan birkózott, nem engedett magán akciót végrehajtani, majd a második szakasz elején térdelőhelyzet után gyönyörűen összefogta és átfordította, azután tusolta riválisát. Lőrincz Tamás így harmadszor lett Európa-bajnok.

“Az az igazság, hogy ez a fiú nagyon jó állásból, nagyon gyorsan és ügyesen dob – értékelt Lőrincz a győzelem után. – Ezért is muszáj volt az elején vigyáznom, így nem tudtam azt birkózni, amit szoktam. Amikor lement, egy kicsit hamarabb indítottam talán, mint kellett volna, de nem akartam neki időt hagyni, hogy elmozogjon, aztán amikor emeltem, pont úgy helyezkedett, hogy teljesen beszorult a karom közé, lent pedig már nem volt esélye elkerülni a tust.”

... majd Bácsi Péter (kékben) is újra felült Európa trónjára

… majd Bácsi Péter (kékben) is újra felült Európa trónjára

Délelőtt Bácsi Péter is szenzációsan birkózott, négy ellenfelének egyike sem tudott rajta pontot csinálni, s csupán nyolcaddöntős riválisa, a cseh Omarov bírta ki a hatperces birkózóidő végéig. Az elődöntőben a grúz Giorgi Cirakidzét kevesebb mint két perc alatt győzte le. Az esti döntőben aztán már nem lehetett parádézni, a kétszeres világbajnok török Selcuk Cebi ellen elképesztő küzdelemben nyert Bácsi 1-0-ra. Az FTC versenyzője ezzel pályafutása második Európa-bajnoki címét szerezte meg 2008 után.

“A délelőtt álomszerűen alakult, a jó sorsolásnak köszönhetően fokozatosan jöttek a nehezebb ellenfelek – lihegett Bácsi, miután fogadta Hegedűs Csaba szövetségi elnök és az egész csapat gratulációját. – Cebi irambirkózása nem igazán az én stílusom, de most ehhez kellett alkalmazkodni. A végén tisztában voltam vele, hogy nem fogok tudni akciót csinálni, így mentem, amíg csak bírtam. Azért most már jó lenne valahol máshol is győzni, mondjuk a szeptemberi világbajnokságon.”

Nagyszerűen birkózott a csapat meglepetésembere, Szabó László (75 kg) is, finn, fehérorosz és török ellenfelét is legyőzte, és elődöntőbe jutott. Az éremszerzés végül nem jött össze neki, mert az elődöntőben orosz, majd a bronzmeccsen azeri ellenfelétől is kikapott, de első felnőtt világversenyén a magyar szakvezetés szerint is egyértelműen várakozáson felül szerepelt.

A nap negyedik magyarjának, a tavalyi világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor (85 kg) az első meccsén kikapott, ezzel kiesett. A magyar kötöttfogásúak a két-két győzelemmel, illetve ötödik hellyel – szombaton Lám Bálint lett ötödik – a szakági csapatversenyben a negyedik helyen végeztek az oroszok, a törökök és az azeriek mögött.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.