Kiemelt hírek

Fél év alatt harmadik elnöke van a szumózóknak

2013. január 3. | szerző akadmin | Sumo

Nem mindennapi rekordot állított fel a Magyar Szumó Szövetség, amelynek élén alig fél év leforgása alatt immár a harmadik elnök látja el feladatát.

 

Külön érdekesség, hogy a legújabban megválasztott Ancsin László a birkózó szövetségben is érdekelt, ahol már korábban elnökségi tagnak választották.

„Tavasszal Kollárik Mihály mondott le az elnöki tisztségről, miután nem egészen úgy mentek a dolgok, ahogyan kellett volna” – summázott Ancsin elnök, aki civilben a Budapest XVI. kerületi Önkormányzat jegyzője.

A helyére érkezett Lacza Ádám Illés fiatalos lendülettel vágott neki a munkának, de a menet közben kialakult belharcokban nem akart kesztyűt húzni és inkább a távozást választotta.”  

– A viharokról hallván nem lehet valami rózsás az alaphelyzet a sportágban. Egyáltalán, Ön hogyan került a képbe?

„Mivel a birkózásban és a szumóban is érdekelt vagyok, így kéznél voltam, nem kellett törekednem a hálátlan feladatért. Egyébként két hónappal korábban már alelnöknek választottak, így közelről figyelhettem az eseményeket. Lacza úr távozását követően felkértek, én pedig elvállaltam.”

– Mit örökölt és mit tart az adott körülmények között a legfontosabb feladatának?

„A kasszában nulla forint volt, ráadásul rám maradtak bizonyos, kezelni kötelező adósságok is, így igazán nem rózsás a helyzetünk. A MOB-tól 2012-ben 7,5 milliós támogatást kapott a szövetség, aminek megismétlésében reménykedünk 2013-at illetően is. Amíg azonban ebből nem lesz pénz, minden erőnkkel azon leszünk, hogy kisebb szponzorok támogatásaival átvészeljük az első hónapokat. Főállásomból kiindulva, pontosan tudom, hol vannak a törvényességnek a határai, s amennyiben egyszer lesz miből gazdálkodjunk, mindenki tudja, hogy nálam a legkisebb összeg sem fog tévútra tévedni.”

– Egyetlen forint nélkül lehetnek-e egyáltalán tervei az év első hónapjait illetően?

„Szerencsére a sportág így sem marad esemény nélkül, mivel január közepén az „Érd Kupa” nemzetközi versenyt a legeredményesebb magyar szumó szakosztály legalább tíz ország versenyzőinek részvételével mindenképpen megrendezi. A Nem Olimpiai Sportágak Világjátékain, Kolumbiában is érdekeltek leszünk, mivel a nehézsúlyú Kálló Gyöngyi a 2012-es, Hong Kong-ban lebonyolított világbajnokságon szerzett bronzérmével kvalifikálta magát oda.” 

– Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy csődtömeget örökölt meg. Miért vállalta ez a csöppet sem hálás feladatot?

„1979-től 2000-ig birkóztam, voltam ifjúsági Vb-n ötödik, felnőtt Ob-n második, miközben olyanok csatáztak előttem, mint Farkas Péter vagy Komáromi Tibor. Évtizeddel korábban pedig szumó világbajnokságon is indulhattam a németországi Riesában. A versenyzést befejezve is mindig a sport közelében voltam. Mivel ebben a felkérésben is látok komoly lehetőséget a sport népszerűsítésére, a tömegek bevonására, ezért mondtam igent. Szűkebb pátriámban, a XVI. kerületben a közelmúltban átszervezett Kertvárosi Sport Egyletnek is elnöke vagyok; az ott működtetett öt szakosztály között a birkózás és a szumó is megtalálható. Szívesen csinálom, úgy is mondhatnám, keresem magamnak a bajt, de eddig még az örökös időzavarban is mindig megtaláltam a megoldást.”

(Forrás és fotók: JochaPress)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.