Kiemelt hírek

Ezüstöt nyert Tóth Fanni – Szigetvári Mercédesz Ronda Rousey nyomában?

2015. augusztus 11. | szerző SzlobMil | Judo

Az Index-en is megosztották a jó hírt, mi szerint Tóth Fanni a +70 kilogrammban ezüstérmet nyert az ifjúsági judo világbajnokságon, és ezzel az első magyar érem született meg. A kitűnően menetelő judóst csak a döntőben tudták megállítani, de rajta kívül volt még egy magyar lány a súlycsoportban, aki karfeszítéssel kizárt magát a versenyből…

Tóth Fanni (balról) a világbajnoki dobogón

Tóth Fanni (balra) a világbajnoki dobogón

A +70 kilogrammban két éremesélyes versenyzőnk is volt, de a nap végén csak egy maradhatott ért el komoly sikert. Szigetvári Mercédesz erőnyerőként kezdett, francia riválisát vazarival győzte le. Utána a német Ina Bauernfeind következett, a csata azonban váratlanul véget ért.

A történteket Gosztonyi Balázs nemzetközi bíró magyarázta el: a magyar lány egy vaki gatame nevű karfeszítést hajtott végre állásban, miközben dobást kísérelt meg. Ez hanszoku-make büntetést, és a további küzdelmekből való kizárást vont maga után, így a vigaszági mérkőzésre már nem állhatott ki a bajai judós, aki így a pontszerző hetedik helyen végzett:

Mercédesz mozdulatsorát végignézve akaratlanul is eszünkbe jutott a karfeszítések MMA-s királynője, Ronda Rousey, aki irigylésre méltó karrierjét judósként kezdte, de igazi önmagát és a hatalmas népszerűséget az UFC-ben lelte meg. Lehet, hogy Mercédesz is utána tudná ezt csinálni?

A kis kitérőből kanyarodjunk vissza a valóságba. Tóth Fanni, a másik magyar éremesélyes elképesztő formában versenyzett a vb-n, a döntőig minden mérkőzését gyors ipponnal nyerte meg. A döntőben a japán Szone Akira akarata érvényesült, aki először vazarira majd egy kis belső horogból ipponra dobta a magyar lányt.

Tóth Fanni ezüstérmének köszönhetően a mieink az éremtáblázat tizenhatodik helyére ugrottak fel, az élen Japán (4 arany, 1 ezüst, 2 bronz) végzett. Ez azért érdekes és a japánok számára több okból is örvendetes, mivel a judo japánból ered, így elvileg nekik kellene szerepelniük benne a legjobban, ez az elmúlt években azonban egyáltalán nem volt így. Az ifjúsági világbajnokságon a japánok az első helyek számával egy kicsit visszatornásztak a becsületükből.

Forrás: judoinfo.hu

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.