Kiemelt hírek

Európa-bajnok lett az ifjú magyar taekwon-dós

2015. július 7. | szerző SzlobMil | Taekwon do

A Strasbourg melletti Schiltigheimben zajló kadet Eb-n az 57 kilogrammosok között Berei Béla remekelt: minden ellenfelét legyőzte, és ezzel megnyerte a kontinenstornát.

berei kadeteb

A franciaországi kadet Európa-bajnokságon Berei Béla az 57 kilogrammosok között erőnyerő volt, így a legjobb tizenhat között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ott a belorusz Kryvialeu ellen hamar magához ragadta az irányítást: szép fejrúgásokkal már az első menet után 12-1-re vezetett, végül a harmadik felvonásban 22-10-nél a nagy pontkülönbségnek köszönhetően idő előtt megnyerte a találkozót.

A negyeddöntő is hasonlóképpen fejeződött be. Az elődöntőben a spanyol Silva Pazos nem talált fogást Bélán, aki ezúttal tizenhét másodperccel az összecsapás vége előtt, 12-0-s fórnál diadalmaskodott pontkülönbséggel.

A finálé is végigment: Berei négyszer találta fejen Taner Bast az első menetben, riválisa zárkózni még tudott, de egyenlíteni nem, így Berei Béla megnyerte az Európa-bajnokságot. Íme a bizonyíték:

berei kadet eb

“A tavalyi vb-ötödik helyezésem mellett természetesen erre vagyok a legbüszkébb. Jó formában voltam, a mezőnyt látva tudtam, hogy esélyes vagyok. Bíztam a dobogóban, de reggel még a dobogó legteteje messze volt. Aztán látva a riválisokat, egyre jobban motoszkált a fejemben az aranyérem lehetősége. Nagy lökést adott, hogy sokan szurkoltak nekem” – összegzett a friss Európa-bajnok.

Forrás: wtftaekwondo.hu

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.