Kiemelt hírek

Doppingellenes programsorozatot indított a kick-box szövetség

2015. június 7. | szerző SzlobMil | Dopping

A Magyar Kick-box Szövetség szerint a dopping napjaink sportéletének egyik rákfenéje: nem csak az egészségre ártalmas, de rontja a sportmorált és a sport általános társadalmi megítélését is. Shihan Gregor Lászlótól (6. DAN) megtudtuk, hogy a Kick-box Szövetség a MOB támogatásával a napokban elindította dopping- és drogmegelőző programját. A szövetség klubjai, versenyzői ismeretterjesztő előadáson vesznek részt, kérdéseikre szakszerű válaszokat kapnak.

???????????????????????????????

Az előadássorozat keretében érkezett Békéscsabára Szűcs Zoltán háromszoros Világ-és Európa-bajnok versenyző, aki a Lencsési Közösségi Házban a Békéscsabai Lakótelepi SE és az Újkígyósi Szabadidős Egyesület versenyzőinek tartott előadásokat, majd a napot Mezőberényben, a helyi Sportcsarnok SE kick-boxosai között fejezte be.

A szülők egy része is részt vett az oktatáson, ami példa értékű, hiszen ők azok, akik gyermekük minden rezdülését érzékelik – támogatásuk nélkül egy ilyen program nem lehet elég hatékony. Három csoportban több, mint százan figyelték a kivetítős anyaggal is illusztrált oktatást.

DSC00203

A dopping kártékony hatása, a doppingfajták, rövid történeti háttere éppúgy szóba került, mint a doppingolás egészségügyi, és büntetőjogi következményei.

“A kick-box szövetség úgy döntött, hogy elejét veszi a doppingolásnak, ezért egy nagyon komoly projekt indult el az idén. Egyrészt áll egy felvilágosító, interaktív előadásokból, másrészt dopping nagykövetek, a tatami és a ringes sport kiválóságai, akik beszélgetnek erről témáról a fiatalokkal, akik eredményesek  segítik ezt a  munkát. A válogatottakat is bevonjuk ebbe a programba. Lesznek vetélkedők is, minden szinten, ahol a sportágunkról van szó, ott leszünk.” – nyilatkozta Zoltán.

???????????????????????????????

Mennyire fogékonyak a hallgatók?

Abszolút azok. Békéscsabán is több, mint száz ember vett részt az előadásokon, aktívan, hiszen ők is kérdeztek közben is és utána is…Azt látom, nem eléggé felvilágosultak a fiatalok ezen a téren. nem ismerik, milyen veszélyeket jelent a doppingolás. Minden előadáson nagy érdeklődéssel hallgattak, kérdeztek,meglepődtek azon,milyen komoly veszélyeket rejt ez a dolog.

Milyen a kapcsolat a Magyar Kick-box Szövetség és a magyar antidopping csoport között?

Nagyon precíz és pontos együttműködés van a két szervezet között, s azóta is tapasztalják az aktivitásunkat. Tiszeker Ágnes vezeti ezt a csoportot, bemutattam neki ezt az előadást, úgy értékelte, nagyon örül, hogy ilyen lelkesen másrészt pedig széles körben terjednek az ismeretek. Vagyis abszolút jó és pozitív a kapcsolat.

Mennyire lesz ez a felvilágosító munka hatékony? Elég egy rossz lépés, és kellemetlen helyzetbe kerülhet egy szövetség…

Azt gondolom, ha mindenki ismeri minden oldalát, a veszélyeit, már megtettük java részben azt, amit tudunk. A legeredményesebbek a felvilágosító előadások a tapasztaltok szerint, a MACS programjában is ezek álnak az élen. Bízom abban, ha az edzők kellő súllyal képviselik ezt az ügyet, ha nem engednek teret a doppingnak,ezt hiszem is, hiszen akikkel kapcsolatban vagy az edzők közül, senkinél soha nem tapasztaltam, hogy ehhez az eszközhöz nyúlt volna.

A Békés megyei előadások során mennyire voltál elégedett a lebonyolítással?

Egy profi szervezés előzte meg, szervezett csoportokkal, probléma mentesen tudtam dolgozni,.csak megköszöni tudom a pozitív hozzáállást. A szervezők köszönik Takács Péter Úr, a békéscsabai  Lencsési Közösségi Ház igazgatójának segítségét, aki biztosította a létesítményt a rendezvény számára!

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.