Kiemelt hírek

Deontay Wilder tanításképpen verte le az internetes trollharcost

2014. május 12. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

A bokszbajnok, Deontay Wilder botrányos videója után elmondta a TMZ Sports-nak, hogy az egyetlen indok, amiért kiállt ellene az az, hogy leckét adjon neki. Hogy soha többet ne piszkáljon másokat, mert abból komoly bajai származhatnak. Elnézve Wilder ütőerejét, a tanítás tényleg életmentő lehet.

Megsúgjuk: Wilder "nem hivatalos" mérlege 32 kiütésre bővült

Megsúgjuk: Wilder “nem hivatalos” mérlege ezzel 32-0 (32 K.O.)

A hihetetlen mérleggel rendelkező Wilder (31 mérkőzés, 0 vereség, 31 kiütés) elmondása szerint Zelenoff már három éve piszkálja őt különböző üzenetekkel, telefonhívásokkal és levelekkel, meg azzal, hogy kislányát is bántani fogja.

“Azt mondta, hogy meg fog engem gyilkolni. Meg azt, hogy a kislányom száját leragasztja, és… ha valaki a gyermekeimet a szájára veszi, az már több a soknál. E miatt dühödtem fel igazán.”

Mielőtt azonban összeugrottak volna, Wilder menedzsere jogfeladást íratott alá Zelenoff-al, amiben a fiú kijelenti, hogy teljes tudatában van annak, hogy egy edzett profi bokszoló ellen fog bunyózni, és hogy nem jelenti majd fel őt a kárért, amit esetleg elszenved majd a küzdelem során.

“Tökéletes megegyezés volt, amit hajlandó volt aláírni,” mondja Wilder… “Tudta, hogy mi vár rá.”

Ahogy azt mi is előre sejtettük, Zelenoff nem maradt csendben: szerinte csak pár “mázlista” találatot kapott, amikor pont nem védekezett. Érdekes ezt hallani egy olyan embertől, aki folyamatosan mély ütésekkel próbálkozik – ugye emlékszünk, hogy milyen gerinctelenül próbálta megütni Wildert?!

Zelenoff káprázatos – az ellen, aki nem üt vissza

Zelenoff káprázatos – az ellen, aki nem üt vissza

A következő mondatra rá kell készülni, egy kicsit kapaszkodjunk meg: Zelenoff visszavágót akar – árulta el a TMZ Sportsnak. A szavahihetetlen ember saját elmondása szerint még véletlenül sem rasszista: “Sok fekete barátom van. Wildert személyesen utálom, ő csak egy szélhámos. Én vagyok a legjobb.” – mondta. Természetesen Wilder nemet mondott az újabb felkérésre.

De ne aggódjunk – Zelenoff-nak mindig van egy “B”-terve: “Adjátok ide Floyd Mayweather Jr.-t! Számára is tartogatok valamit”.

Forrás: TMZ Sports

Comments

comments

3 komment

  1. Oldal hivatkozás: Tyson Fury: “Egy rémült Klicskót fogok kiütni” Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: Muhammad Ali születésnapján lett világbajnok Deontay Wilder Budomagazin.hu

  3. Oldal hivatkozás: Az MMA veteránja agyonverte az internetes trollt, mert egy “paraszt”‘ Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.