Kiemelt hírek

Conor McGregor már hivatalosan bokszolhat Kaliforniában

2016. december 1. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

Lehet, hogy megtörtént az első hivatalos és komoly lépés a Conor McGregor vs. Floyd Mayweather superfight szervezésében: Conor Kalifornia államban megkapta élete első boksz engedélyét.

conor-box

Menedzsmentje szerint Conor november 30-án kapta meg hivatalos engedélyét illetve szövetségi azonosítóját, és ezt a Kaliforniai Atlétikai Szövetség vezető tisztségviselője, Andy Foster is megerősítette az MMAFighting.com-nak.

“Conor már egy kaliforniai bokszoló” – nyilatkozta Foster.

Ez a hír éppen azután jött, hogy Conor McGregort az UFC megfosztotta pehelysúlyú világbajnoki övétől, amit az ír 12 hónapja szerzett meg Jose Aldotól.

Conor neve mellől senki, és semmi sem törölheti le azt, hogy ő volt az első olyan kétdivíziós MMA világbajnok az UFC-nél, aki egyszerre két övet is a magáénak tudhatott, de ettől függetlenül lehet, hogy az ír most inkább a Floyddal való összecsapására kezdett el koncentrálni. A világbajnok jól keres az UFC-nél, de Floyddal még nagyobbat kaszálhatna.

McGregor és Mayweather, vagyis az MMA és az ökölvívás királya össze fog csapni egymással.

A Conor vs Floyd találkozó eddig sajnos megmaradt a pletyka szintjén, de az bizonyos, hogy mindkét világsztár eljátszadozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha. Olyannyira, hogy már egy hivatalos dátumot is kitűztek a mérkőzésnek, de mivel ez 2016. szeptember 17. volt, sajnos kimondhatjuk, hogy ez sem volt több egy sima, mezei pletykánál, pedig ezt a legnagyobb külföldi lapok is komolyan vették.

Mi már nem merünk semmit sem komolyan venni az állítólagos híresztelésekből a superfightot illetően, úgyhogy ezentúl csak a tényeket közöljük. Tehát mindössze annyi történt most, hogy Conornak megengedték, hogy ha akar, profi bokszmeccsen vehessen részt Kaliforniában.

Aki pedig arra kíváncsi, hogyan bokszol a ringben Conor, ezt a cikket elevenítse fel.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.