Kiemelt hírek

Bíró Ica: ’Semmi sem történik véletlenül’

2004. december 23. | szerző akadmin | Kung-fu

A test és a szellem összhangján kezdett gondolkodni, ma a shaolin templom nagymestere tanítja. Bíró Ica annyi mindent csinált már, hogy nem meglepő, hogy a keleti filozófiákat is megtalálta. Tudását pedig könyveivel, kazettáival próbálja átadni az embereknek.

– Hogyan került kapcsolatba a shaolin kung-fu-val?

– Több testszépítő kazettám is megjelent már, az első alapvető, a második intenzívebb gyakorlatokat tartalmaz. Ugyanakkor jártas vagyok a zenében is, s így – a különböző energetikai hatásokat összekapcsolva – egyre többet gondolkodtam a test és a szellem egységén. Hat éve készítettem egy lélekszépítő zenét is, amelyet most ismét kezdenek felfedezni. 






Bíró Ica és Shi De Yang
A test építéséhez, szépítéséhez nagy akaraterőre van szükség. Egyre többet gondolkodtam ezen, s a keleti filozófiákig jutottam. A sors összehozott a kung-fu világbajnok Kiss Attila sitai-jal, ő volt az első mesterem. Ő Robert Lyons sifu engedélyével átadta nekem a tudását. Így a shaolinok segítségével született meg a harmadik kazettám, amely már a jógával is foglalkozik.

– Mi tetszett meg a kung-fu-ban?

– Az önvédelmi részen túl a chi, a chi-kung. De nagyon érdekel a tai chi, illetve az ehhez köthető csodálatos meditáció. A legfontosabb, hogy az energiák kezelésének képességével azokat a saját testem érdekében fel tudjam használni.

– Úgy tudom, a kung-fu-nak köszönhetően jutott ki Kínába is.

-Igen. A mesterek, nagymesterek fogadtatása kitüntető volt. Én voltam az egyetlen nő, akit beengedtek templomukba, készült is egy fénykép erről. Katartikus erejű és fordulatot hozó esemény volt, tisztelettel és alázattal kezelem.

– Önnek Shi De Yang, a shaolin templom nagymestere lett a tanítója.
Idehaza sokan nagyon sokat adnának érte, ha ő tanítaná őket…

– Itt okról és okozatról van szó. Nem a szőke hajtincseim nyűgözték le. Úgy gondolom, hogy semmi sem véletlen, mindennek oka van. Ezek az emberek látó emberek, bizonyára Shi De Yang látta rajtam a tiszta szeretetet. A hazai shaolin fiúk is elfogadtak, nem csalódtak bennem és ezután sem fognak.

Tavasszal jelenik meg az új könyvem A megújulás titkai címmel. Shi De Yang pedig nekem, az első nőnek a világon bemutatta a könyvben a gyakorlatokat. Ebből fotóanyag is készült és videóra is felvettük. Sosem felejtem el, amikor együtt meditált velem. Amikor elment, azt mondta: a shaolin templom kapuja mindig nyitva áll előttem.

– Milyen szintre jutott a kung-fu-val?

– Nem tartok ott, mint egy világbajnok, de a mesterek úgy tartják, hogy a karmám sok mindenre tesz alkalmassá.

– Milyen szinten űzi a harcművészetet?






Kazettával oktat
– Ha kellene, akár bemutatót is tartanék, bár ez inkább a versenyzők dolga. Megtisztelő a bizalom, amellyel velem bántak. Ahogyan csak tudom, igyekszem ezt átadni.

– Hogyan?

– Például a tavasszal megjelenő könyvemmel, amelyet Dr. Bíró Dénes, a Bioenergetikai Szövetség elnöke lektorált. Ő azt mondta, hogy tankönyv szintű. A Nemzetközi Metafizikai Akadémia egész tanári kara tankönyvként tartja számon. Ők gondolkodnak egy iskola indításán, kifejezetten nőknek. Ha úgy gondolják, hogy én lehetek alkalmas a feladatra, állok elébe. A könyv tehát csak az első lépés; szeretnék szemtől szemben emberekkel foglalkozni. Erre van is esély, ha ez az iskola megvalósul. Persze a shaolin barátaimmal karöltve. Hogy egy kicsit a Metál Lady szóljon belőlem: egy falka, egy vér.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.