Kiemelt hírek

Birics Tamás WFMC Muaythai Európai Bajnok

2013. december 8. | szerző akadmin | Thai box

A Muay Thai Mánia hétvégi, Szentendrén rendezett gáláján a magyar kiválóság TKO győzelemmel szerzett EB övet.
Hétvégén a magyar Muaythai kiválóság, Birics Tamás a Muaythai Mánia 4. rendezvényen TKO-győzelmet aratva megszerezte a WFMC szervezet Európa-bajnoki címét. Kiváló harcosunk kőkeméyne készült az összecsapásra, így nem véletlen, hogy képes volt felülmúlni  a svájci Sugeerthan Duraisamy-t a 64,5 kg-os címmérkőzésen.

A mérkőzés a negyedik menetben K.O.-val ért véget. Birics Tamás erős testrúgásai következtében a svájci versenyző alkarja megsérült, védekezésre képtelenné vált.

Tamás így emlékszik vissza a történtekre:

“Az 5×3 perce tervezett címmérkőzés 4. menetében sikerült TKO-val győznöm Sugge Duraisamy ellen, és így megszereztem a WFMC Muaythai Európa-bajnoki övét.Az eredeti ellenfelem lesérült és egy teljesen más alkatú, stílusú ellenfelet kaptam az utolsó héten, mint amire addig készültem. Igaza volt a mesteremnek, Rehák Györgynek, amikor azt mondta, hogy ez a fiatal ellenfél veszélyesebb, mint Jeton Zejna, mert a mérkőzés után megtudtam Sugge-tól, ő már leütötte egyszer Jetont testen.

A taktikai utasítás nagyon zárt fedezékkel, elmozgással, lábtávolságot tartva, hosszú ütések rúgások voltak az alacsonyabb ellenfél ellen. Az első menetben eltört a jobb lábamon a II.-es ujj középső ujjperce és a szünetben, mikor lenéztem és megláttam, hogy oldalra áll akkor eléggé meglepődtem. (Edzőm a sérült végtagot meghúzta és olyan jól helyre tette, hogy a meccs után különösebb orvosi beavatkozásra már nem volt szükség.)

A továbbiakban az egyenes rúgásokat sarokkal rúgtam, mert az rendszeresen és tisztán ott volt az ellenfelem testén. A 4. menetre jött ki a szakmai és erőnléti felkészülésemnek az eredménye. A rúgásait fogtam és borítottam belőle, klincsben is én domináltam és miután a körívesekkel szétrúgtam a jobb karját, már ütésekkel sem érvényesülhetett ellenem. Kifordult oldalra és a karját fogva mutatta, hogy nem bírja folytatnia küzdelmet!

Ez egy nagyon fontos állomása a pályafutásomnak, de itt még nincs vége! Sokkal többre vagyok képes!
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hangulat és szeretetet részese lehettem, mint amit akkor ott kaptam a szurkoló vendégektől! Ez mindent megér(t)!

Gratulálok a többi versenyző teljesítményéhez, akik tovább népszerűsítik a Muay Thai-t! Köszönet személyes szponzoromnak Telek Györgynek és a Magnum Security-nek, akik egész évben rendszeres támogatásukkal segítették a felkészüléseimet. Rehák György mindennél fontosabb munkáját, Szöllős Imre erőnléti edzőm segítette a Sunrise Club-ban.
Köszönet a Re-Gym Muay Thai Clubnak, egyre jobban összekovácsolódó hatalmas csapat minden egyes tagjának. (Vörös Roland, Habash Antoine, Németh Szabolcs, Czinke Gábor, Szentendre Gym, Rokko Gym,…)
Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Nagyon Boldog Új évet kívánok minden küzdősport kedvelőnek!”

Muay Thai Mánia 4:

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.