Kiemelt hírek

Bemutatkozik a Likócsi Ashihara Karate Klub

2006. március 8. | szerző akadmin | Kick-box

A klub elnöke és vezetőedzője Sempai Durgó Attila mutatja be a győri Ashihara egyesületet, illetve a nemrég általuk rendezett I. Ashihara Gála történetét.

A Likócsi Ashihara Karate Klub története

Több mint öt éve edzenek a győri ashihara karatésok a város kertvárosi részében, Likócson. Az edzéseket Durgó Attila /1. dan/ sempai vezeti. A klub 2003. márciusától, a cégbíróság által bejegyzett közhasznú sportegyesületként működik. Ez idő alatt kb. 60 tagja volt az egyesületnek, jelenleg 20 fő vesz részt rendszeresen az edzéseken.

“A korosztály nagyon vegyes – 8 éves kortól a 45 éves apukáig tréningezünk együtt. A fő hangsúlyt a versenyzésre, ebből kifolyólag erő-állóképességre helyezzük, emellett sokat gyakoroljuk az ashihara karate bázis-technikáit.



Szerencsére stílusunk küzdő jellegéből adódóan minden technikát párban küzdő mozgásban tudják gyakorolni a karatékák, ami nagyon megkönnyíti a minél szélesebb technikai repertoár bemutatását, mind a versenyeken, mind a dojo fight-okban.

Bátran kijelenthetem, hogy az egyik legeredményesebb Ashihara Karate klub a likócsi, számos versenyen indultak, indulnak karatékáink” – mondta lapunknak Sempai Durgó Attila.

A klub fennállása óta számos versenyző nyújtott kiemelkedő teljesítményt már:
Konczos Máté többszörös junior Ashihara Karate OB I. hely, Kyokusinkahi Karate versenyeken dobogós eredmény, Zen-Bu-Kan Kempo versenyek többszörös I. helyezet, kick-box low-kick EB I.hely,
Füredi László többszörös Felnőtt Ashihara Karate OB I.hely,
Farkas Csaba többszörös gyerek Ashihara Karate OB. I. hely.






“Úgy gondolom mind a taglétszám, mind a karatékák eddig elért eredményei, sikerei igazolják, a kemény edzés munkát, a kellő szakmai hátteret”.

2003-tól Győrszentivánon senpai Mosonyi József /1.dan/ tart edzéseket kimondottan gyereknek. Itt egyértelműan utánpótlás nevelés folyik. A győrszentiváni dojo kiemelkedő versenyzői Antalics Máté, Antalics Viktor, Kun Máté akik szintén számos stílus versenyein elindultak, rendszerint a dobogó legmagasabb fokán végeztek.

I. Győri Ashihara Karate Gála

Időpont: 2006. február 25.
Helyszín: Petőfi Sándor Városi Művelődési Ház Győr

Ezt a rendezvényt, ahogy nevében is szerepel, első alkalommal rendezték meg. Országos szintű eseményről beszélünk, 3 stílus – Ashihara Karate, Kyokushinkai Karate és Shidoka Karate – képviseltette magát. Összesen 9 csapat 74 versenyzője indult a megmérettetéseken.

Maga a gála megrendezése 3 hónap előzetes munkát vett igénybe, az igényfelmérés, megfelelő szponzorok keresése, komoly kihívást jelentett.

“Véleményem szerint, és a visszajelzések alapján is bátran állíthatom, hogy egy színvonalas rendezvényt sikerült megszervezni. A gyerekek számára is nagyon fontos volt ez a verseny, hiszen számukra elsődleges hogy küzdhessenek, bizonyíthassanak, ezért ők körmérkőzéseket vívtak.

Bíztunk a nagy érdeklődésben – 200 néző buzdította végig a versenyzőket -, szerettük volna szurkolókat színvonalas, látványos küzdelmekkel 'szórakoztatni', ezért gondoltuk úgy, hogy minden súlycsoportban, egyetlen küzdelme lesz minden indulónak.
Úgy gondolom, hogy ez az ötlet sikeresnek mondható, a közönség nem azt látta, hogy a versenyzők az 5-6. mérkőzésüket vívják, elfáradtan, sérülten, hanem azt a küzdőidőt, színvonalas, magas technikai szinten harcolták végig.

Gyermek, Junior, és Felnőtt B kategóriában a klasszikus Ashihara Karate szabályrendszerben /WCK/ folytak a küzdelmek, míg a Felnőtt A kategóriában kissé módosított szabályokat alkalmaztunk. Ebben a kategóriában 3*2 perces menetek voltak, folyamatos pontozással.

Mindkét szabályrendszer a knock down szabályain alapul: az ütéseket, rúgásokat teljes erőből hajtják végre a versenyzők.

Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk hagyományt teremteni, és lehetőség szerint évente 1 illetve 2 hasonlóan magas színvonalú gálát szervezni, és még jobban kiszélesíteni a meghívott stílusok körét.”



Likócsi Ashihara Karate Klub
Edzések helye, ideje:
Győr-Likócs, Esztergető u. 12.Győrszentián, Kossuth L. Művelődési Ház
Kedd-Szerda-Péntek 17 h-19 hKedd-Csütörtök: 17 h- 19 h
Tel: 06-70/317-40-21Tel:06-30/475-65-21
email:durgoa@pjsz.gov.hu








I. Győri Ashihara Karate Gála

Eredmények:

Gyerek I könnyűsúly:
1. Horváth Krisztián / Ashihara Likócs/
2.Szücs Dávid /Ashihara Győrszentiván/
3.Horváth Richárd /Kyokushinkai Oyamas/

Gyerek I. nehézsúly:
1.Nagy Lajos /Ashihara Dunaharaszti/
2.Feitner Alex /Kyokushinkai Oyamas/
3.Udvardi Gábor /Ashihara Győrszentiván/ Gyerek

II. Könnyűsúly:
1.Antalics Viktor /Ashihara Győrszentiván/
2.Antalics Máté /Ashihara Győrszentiván/
3.Molnár Ákos /Ashihara Győrszentiván/

Gyerek II. nehézsúly:
1.Kun Máté /Ashihara Győrszentiván/
2. Nagy Richárd /Ashihara Dunaharaszti/
3. Szacskó Szabolcs /Ashihara Dunaharaszti/

Gyermek III:
1. Tóth Anna /Kyokushinkai Ya ma noko/
2.Ramecz Ádám /Ashihara Győrszentiván/
3.Shily Márk /Ashihara Győrszentiván/

Gyerek lány:
1. Polyák Nikolett /Ashihara Győrszentiván/
2. Kalmár Vivien /Kyokushinkai Ya ma noko/
3. Horváth Barbara / Ashihara Likócs/

Junior lány:
1. Trombini Gréta /Kyokushinkai Oyamas/
2.Horváth Erika /Kyokushinkai Seiken STKE/
3. Mátyás Lívia /Kyokushinkai Seiken STKE/

Junior könnyűsúly:
1. Magyar László /Kyokushinkai Sopron/
2.Józsa Vilmos /Kyokushinkai Ya ma noko/
3.Kozma Zoltán /Kyokushinkai Oyamas/

Junior nehézsúly:
1.Berki Attila /Kyokushinkai Oyamas/
2. Tóth Bence /Kyokushinkai Seiken STKE/
3. Schuszter Andrej /Ashihara Dunaharaszti/

Felnőtt női kategória:
1. Cseh-Szakál Tímea /Ashihara Dunaharaszti/
2. Nagy Dóra / Ashihara Likócs/

Felnőtt B. kategória 75 kg:
1.Nagy Krisztián /Kyokushinkai Seiken STKE/
2. Kalló Miklós / Ashihara Likócs/

Felnőtt B. kategória 80 kg.
1.Turucz Sándor /Kyokushinkai Seiken STKE/
2. Kalló Miklós / Ashihara Likócs/

Felnőtt A. kategória 65kg:
1. Makay Miklós /Ashihara Dunaharaszti/
2. Magyar László /Kyokushinkai Sopron/

Felnőtt A. kategória 70 kg:
1. Nagy Szabolcs /Kyokushinkai Takuan/
2.Varga Krisztián / Ashihara Likócs/

Felnőtt A. kategória 80 kg:
1. Konczos Máté / Ashihara Likócs/
2. Mészáros Péter /Kyokushinkai Sopron/

Felnőtt A. kategória + 90 kg:
1. Nagy Béla /Ashihara Kamikaze/
2. Lengyel Tamás /Kyokushinkai /

Legkiemelkedőbb harcos különdíj: -Horváth Krisztián / Ashihara Likócs/ -Horváth Erika /Kyokushinkai Seiken STKE/

Legtechnikásabb versenyző: Makay Miklós /Ashihara Dunaharaszti/


Comments

comments

A hozzászólás letiltva.