Kiemelt hírek

Az MMA tényleg nem sport? – gondoljuk át újra…

2015. szeptember 16. | szerző SzlobMil | MMA

Érdekes, magyar vonatkozású cikkre bukkantunk a neten. A cikkben a jól ismert ketrecharcos, Muhammed Lawal szerepel, aki megkérdezett pár újságírót, hogy mit gondolnak, szerintük ki az MMA legnagyobb sztárja. A szakembereknek egyöntetűen Dana White-ra esett a választásuk – nem Rousey, és nem is Fedor. Ez azt jelenti, hogy “az MMA inkább szórakozási forma, és nem sport” – állítja Lawal, véleményét pedig sok olvasónk osztja, ezért úgy döntöttünk, hogy tisztázzuk a kérdést(?).

dana-white

Dana White – ő lenne az MMA arca?

“Dana White-ot okos embernek tartom. Hatalmas márkát épített maga köré, de amíg ő az MMA leghíresebb figurája, és nem egy harcos, addig az MMA nem sport a szememben. Mi, harcosok azért vagyunk, hogy szórakoztassuk a közönséget, mert csakis erről szól az egész.” – mondta Lawal a kísérlete után.

Mivel Lawal ezekkel a gondolatokkal még nem győzött meg bennünket afelől, hogy az MMA nem sport, ezért egy kis kitérőt tettünk. Mitől is nevezhető egy tevékenység sportnak? Az egymással való versengés? A fizikai aktivitástól? Netán pont a szórakozástól és a játékosságtól? Segítségül elővettük a wikipédiát:

“A sport meghatározott célú mindennapos tevékenység, a mindennapoktól különböző környezetben; célja a testedzés, versenyzés, a szórakozás, eredmény elérése, a képességek fejlesztése vagy ezeknek kombinációja. A sport kifejezés a francia „desporter” (mulatságoknak élő) szóból származik. Az angolban a 15. század közepe táján fordul elő először „szórakozás, időtöltés” értelemben.”

Bárhogy is nézzük, a leírás szerint Muhammed Lawal saját magának mond ellent, és ezt az angol nyelvű megfogalmazás is alátámasztja:

“Sportnak nevezünk minden olyan versenyképes fizikai tevékenységet, ami alkalmi, vagy rendszeres részvétel mellett az ember fizikai képességeire és készségeire, illetve azok fenntartására vagy javítására épül amellett, hogy szórakoztatja a résztvevőket, illetve némely esetben az őket néző közönséget.”

Ez is sport?

Vajon ez is sportnak volt nevezhető?

Folytathatnánk még az ott leírtak fordítását és részletezését, de úgy érezzük, hogy ennyi bőven elég ahhoz, hogy alátámasszák azt a teóriát, mely szerint az MMA igenis sportnak nevezhető. Papíron. De vannak olyanok is, akik a számszerű tényeket nem tartják ennyire fontosnak. Közéjük tartozik Lawal is – aki szeptember 19-én a Bellator Dynamite nevezetű négyes tornán vesz részt –, aki azért különíti el az MMA-t a többi sportágtól, mert ketrecharcban nem elég “szimplán nyerni”:

“Ha egy focimeccs 2-0-nál véget ér, akkor azt jut eszünkbe, hogy a nyertes csapat nem csak jól támadott, de ugyanolyan jól is védekezett. A kosárnál ugyanez a helyzet: ha kevés pont van egy meccsen, akkor mindenki a védelmet dicsőíti. Ha ellenben sok pontot, vagy gólt érnek el a csapatok, akkor mindenki elégedett, ugyanakkor jó pár embernek eszébe jut, hogy a védekező játékosok sz*rok voltak. MMA-ban, ha mondjuk nekem 15-4 helyett egy 30-0-s mérlegem lenne, és 29 győzelmemet pontozással értem volna el, akkor azt mondanák rám az emberek, hogy engem unalmas nézni. Hogy sosem vagyok eléggé meggyőző. Mi történik akkor, ha a nézők elégedetlenek velem? A munkáltatóm könnyedén kirúghat, ha továbbra is úgy folytatom, ahogy eddig. Egy igazi sportágban csak az eredmények számítanak.” – tette hozzá a sztár, amivel egyáltalán nem lőtt mellé…

A focirúgás már majdnem mindenhol be van tiltva

A focirúgás, a brutális technika már majdnem mindenhol be van tiltva

Az MMA-ért ugyanis fizetni kell, és ez a sport bizony ebből is él: vagy tévében nézik, vagy az interneten keresztül. Azok az MMA-sok keresnek jól, akik beszéd- vagy küzdőstílusukkal kiemelkednek a tömegből. Jelenleg Ronda Rousey és Conor McGregor keres a legjobban az UFC-nél: ők nem csak nyerni, de beszélni is sokat tudnak, de ez utóbbi még a legnagyobb jóindulattal sem sport értékű. Bármilyen antipatikus is a szócséplés és a beképzeltség, ne felejtsük el, hogy a szavakat tettekkel is meg kell támogatnunk. Ha valaki csak beszélni tud, de cselekedni nem, annak nincs hosszú távú jövője az MMA-ban.

Akik barbárnak tartják a kevert harcművészeteket, azok ne felejtsék el azt sem, hogy az MMA-ban nem ritkán valódi (akár fekete öves, több danos) harcművészek (brazil jiu jitsusok, judósok, karatésok, stb.) vesznek részt, akik más stílusok technikáit (taekwon-do, grappling) is felhasználják a küzdelem során. Ezek a stílusok önmagukban nem nevezhetők barbarikusnak.

Gi-s harcosok a PRIDE-bqn

Gi-s harcosok a PRIDE-bqn

 

“Engem nem érdekel a fényűzés. Én csak arra hajtok, hogy megnyerjem a meccseimet, meg arra, hogy rendesen kifizessenek. Az MMA olyan számomra, mint egy munka.” – tette még hozzá Lawal.

Ön szerint valóban nem nevezhető sportnak az MMA, vagy meggyőzték a száraz tények?

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.