Kiemelt hírek

Átlőtte a kezét a rekorder magyar íjász

2015. augusztus 17. | szerző SzlobMil | Lovas íjászat

A több százéves világrekordokat is megdöntő Mónus József súlyos kézsérülést szenvedett, amikor átlőtte a kézfejét – írja az origo.hu.

20150817monus-jozsef

A laikus füleknek amatőr hibának hangzó bakit József vasárnap követte el, amikor a következő versenyére készült:

“Megnéztem, mekkora a baj, és akkor tudatosult bennem, hogy a nyílvesszőm eltörve meredezik ki a bal kézfejemből. Megpróbáltam kihúzni a nyílvesszőt, és miután ez sikerült, a nyílvessződarabokat próbáltam kiráncigálni. Mint utólag kiderült, a nyílvessző három ponton szúrta át a kezemet” – nyilatkozta Mónus.

A vessző a kilövéskor valószínűleg a nagy energiától a hegy és a toll között valahol eltörött, és a törött hátsó rész elbillenve József kezébe fúródott.

Az íjász kezét meg kellett műteni, József ennek ellenére el akar indulni az augusztus 20-ai versenyre az Egyesült Államokba. Erről még az orvosok sem tudták lebeszélni, akik óva intették őt a versenyzéstől, hiszen többek között fennáll a gyulladás veszélye is. 

“Gondolom, nehéz lesz abból az íjból kilőni az első lövést, amivel a balesetet elszenvedtem. De hogy ki fogom lőni, az teljesen biztos. Remélem, a kezem is fogja tudni, mit akar a gondolatom” – mondta a rekorder.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.