Kiemelt hírek

Anthony Johnson megvédte Alistair Overeem ‘teljesítményét’ (Frissítve!)

2014. szeptember 11. | szerző SzlobMil | MMA

Anthony Johnson – bár mostanában egyik esküdt ellenfele Overeemnek – bebizonyította, hogy ő nem olyan ember, aki a földön fekvő sérültre még rárúg párat; legalábbis a ketrecen kívül nem – az MMA Hour-ban mikrofonvégre kapták.

ufn_led_08_rothwell_vs_overeem_002

Alistair Overeem Ben Rothwell elleni kiütéses veresége az UFC Fight Night 50-ben, nem segítette hozzá a holland sztárt ahhoz, hogy beteljesítse álmait. Sőt, az UFC promóciónál való helyzetén sem javított. Overeem korábbi csapattársával, Anthony Johnsonnal (18-4 MMA) szóháborúba keveredett az interneten, ami azóta tart, mióta Alistair otthagyta közös csapatukat. Overeem gyáva féregnek nevezte “ellenségét”, aki most ennek pont az ellenkezőjét bizonyította be, és bizony mondanivalójában van némi igazság:

“Nekem úgy tűnt, hogy [Alistair] gyorsabb, és erősebb lett. Gyorsan kezdett, ami szerintem tőle nem meglepő, aztán elkényelmesedik. Sokan azt mondják, hogy kiütötték őt. Pedig ez nem kiütés volt. Amikor kiütnek, akkor a földre rogysz. Rossz helyen találták el, és ez megzavarta őt. Ez nem olyan volt, mint egy kiütés. Rajtakapták, meglepték, és ez az MMA-ban bizony mindennapos dolog.”

A mérkőzés után Dana White, az UFC elnöke szándékosan nem nyilatkozott Alistair státuszát illetően a promócióban. Mindenesetre Overeem-nek nem sok lövése maradt, ha továbbra sem talál el semmit.

Johnson szerint még mindig az egyik legjobb nehézsúlyú a világon, de nem lenne okos ötlet az UFC részéről, ha megválna tőle – az emberek vagy azt szeretik nézni, ahogy kiütéssel nyer, vagy az, ha ugyanígy, de veszít. És ez bizony sok pénz hoz a konyhára az UFC háza táján.

Anthony elmondta azt is, hogy Alistairral, mint emberrel, és nem mint harcossal van problémája – ez utóbbi énét még támogatja is.

UPDATE: Az UFC még egy esélyt ad Overeemnek

Fotó: Esther Lin, MMA Fighting

Fotó: Esther Lin, MMA Fighting

Annak ellenére, hogy négy UFC-s meccséből hármat brutális kiütéssel elvesztett, Overeem szeretné folytatni bukdácsolását pályafutását.

“Még mindig benne van a legjobb tíz nehézsúlyú harcos körében, ezért összehozunk neki még egy meccset” – nyilatkozott Dana White az UFC Tonight műsorában.

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: Az UFC felfüggesztette Anthony Johnson-t családon belüli erőszak gyanúja miatt Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: Ez a mozdulat okozta Gustaffson vesztét Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.