Kiemelt hírek

Akik nélkül nem menne…

2014. augusztus 18. | szerző fightermagazin.hu | Életmód

Az elmúlt időszakban újabb felajánlásokat és támogatásokat kaptunk azoktól, akik már hosszú évek óta velünk vannak. A HEGYEM úgy gondolta, a személyes köszönetnyilvánításokon túl, szimbolikusabb, és ezzel talán magasabb szintű formát is választ a hála kifejezésére. Ezért készítettük el a KÖSZÖNET OKLEVELÉT azoknak, akik nélkül a Mozgalom nem tudná teljesíteni misszióját.

Az első kitüntető dokumentumokat a IV. HEGYEM Szeretet Táborban nyújtottuk át köszönő szavak és szorító kézfogások kíséretében. Az első díjazottunk Marton Katalin, az Invitel Távközlési Zrt. egyik vezetője volt. A cég és munkatársai évek óta támogatják a HEGYEM célkitűzéseit, és ahol tudnak segítenek. Ők voltak például azok, akik 10 millió forintot gyűjtöttek össze nekünk a FaceBookon, és ők azok, akik minden évben felsorakoznak az élemiszerosztások és a rendezvényeink mögé. Biztos hátteret adnak – és ezt csak köszöni lehet.

1136_0

„Kedves barátunk! A HEGYEM tudja és köszöni, hogy az elmúlt években sokszor és sokat segített rászoruló gyermekeinknek, és ezzel jelentősen hozzájárult egy egészségesebb, érzelemgazdagabb, boldogabb generáció felneveléséhez és tanításához. Legfontosabb érzékszervünk a szívünk, legfontosabb szavunk a szeretet – mindenünk, amink van, azt odaadjuk; minden, amit kapunk, közös kincseink számát gyarapítja.”

Sifu Serflek József Shi Xing Fu kung-fu mester, a Magyar Wushu Szövetség elnöke, a Magyar Wushu egyesület elnöke, a Magyarországi Harcművészetek Össz-Szövetségének a főtitkára, a Magyar Chan Buddhista Egyház helyettes apátja.(Részletes életrajz itt.) Sefi nagyon régi barátunk és támogatónk – már a kezdetek óta aktív segítője a Mozgalomnak.

1140_0

Büki Péter (5. DAN) szintén régen csatlakozott a csapatunkhoz. Az egykori válogatott judós a HEGYEM táborok egyik vezető alakja. Egyaránt részt vesz a földharc-technikák oktatásában, valamint a táborok szakmai szervezésében. A HEGYEM csapattagjaival folyamatos a kapcsolattartása: rendszeresen látogat el oktatni a Mozgalom vidéki bázisaira.

1141_0

Székely Sándor, a hazai harcművészeti szcéna ikonikus alakja évtizedek óta dolgozik a „kiszolgáló iparágban”; gyakorlatilag nincs olyan harcművész Magyarországon, akinek a szertárában ne lenne minimum egy, a Székely Budo-Sport által forgalmazott ruházat vagy éppen sporteszköz… Ennek köszönhető, hogy Mozgalmunkat elsősorban ezekkel támogatja.

1137_0

Orlik Zoltán egykori harcművészre és családjára mindig számíthatunk. Lehet nyári tábor, lehet karácsonyi körút – Zoli jön és segít. De nem ám egyedül, az utakra gyakorta felesége és lánya is elkíséri; családunk tagjai ők, akiket mindenhol szeretettel és tisztelettel fogadnak a gyermekeink.

1142_0

Szlobodnik László. Aki ismeri tudja, hogy nincs elintézetlen ügy, feladat, ha az „Mindenki Lacijára” van bízva. Az egykori kiváló élsportoló évek óta eltökélten és elkötelezetten segíti a Mozgalom munkáját. A HEGYEM családtagjai szívből jövő kacagásait sohasem felejtik, ahogyan ösztönszerű jóindulatát sem, amely minden mondatát és tettét jellemzi.

1143_0

Végül, de nem utolsósorban a köszönet oklevelével fejeztük ki nagyrabecsülésünket a Tuller Ügyvédi Irodának is, amely a HEGYEM alapítása óta segédkezik a jogi ügyeink intézésében. Az oklevelet az iroda képviseletében Dr. Hevér Judit vette át.

1144_0

 Barátaink, köszönjük!

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: Tábor után, feladatok előtt Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.