Kiemelt hírek

Aikido és karate – nézzen magyar videót, mert megéri…

2015. május 28. | szerző SzlobMil | Aikido

A True Style Magazine alapító főszerkesztője, Povázsai László (1. DAN) nemrégiben részt vett Vass Zoltán mester aikido és karate edzésein a BME Sportközpontban. Mivel ott László is tart edzéseket, ráadásul aikidót és karatét is gyakorol, azt gondolta, nem árthat megismerni egy olyan mestert aki hasonló úton jár, mint ő – csak jóval régebb óta. Igaza lett: tényleg nem ártott meg a látogatás. Az már természetes, hogy az edzésekről filmet is forgattak – elképesztő belassításokkal! Nézzük meg együtt a magazin ötödik részét, majd olvassuk el Povázsai László szöveges beszámolóját!

“Zoli mester igazi sportember és az edzéseire ez maximálisan rányomja a bélyegét: lendületes, szakszerű edzéseket tartott, ahol nagy hangsúly volt a megfelelő bemelegítésen, az intenzív gyakorláson és a levezetésen, nyújtáson. Mindkét csapat nagyon barátságos volt, könnyen fel tudtam hát venni az ütemet. Kiemelném, hogy a nagy pörgés és a sok ember ellenére simán elfértünk a teremben és senki nem sérült meg: látszott, hogy összeszokott csapatokról van szó.

Az itt szerzett tapasztalataim is megerősítették azt a gondolatot amit a True Style Magazine-os munkám során a kezdetektől érzek: igazán komoly koncepciót, jól átgondolt edzésmódszert csak hosszú idő alatt lehet kicsiszolni. Zolin nagyon érződött a rutin és a tanítványokon nagyon látszott, hogy ki a mesterük. Nagyon intenzív munkát folytattunk és még az idősebb tanítványok is gond nélkül végig csinálták a gyakorlatokat anélkül, hogy ki kellett volna állni a “pit-stop”-ba. Ezt azért nem minden klubban lehet látni. Ami szintén tetszett az a haladó/kezdő tanítványok megfelelő elosztása. A mester módszere pofon egyszerű, de rendkívül hatékony volt: a haladók körbe ültek a teremben és a kezdők adott időközönként egyszerűen egyel odébb léptek és folytatták a gyakorlást. Ezzel nagyon jól meg lehet oldani a klikkesedést és a kezdők is többet tudnak tanulni, nem csak egymással szerencsétlenkednek, ha a haladóknak éppen nincsen kedve velük edzeni.

Nagyon kellemesen telt a két csoporttal együtt töltött 3 óra, örülök, hogy egy újabb dedikált, jó hangulatú és befogadó csapatot ismertem meg a személyükben.”

Forrás: True Style Magazine

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.