Kiemelt hírek

A baltás gyilkos visszatér

2016. március 3. | szerző SzlobMil | MMA

Tudjuk, hogy mindössze két dolog biztos az életben, de minden jel és közlemény arra mutat, hogy a PRIDE FC egyik legfélelmetesebb harcművésze, Wanderlei Silva több mérkőzésre szóló szerződést kötött a Bellator MMA-val, ezzel gyakorlatilag visszatért. A két fekete övvel (judo, BJJ) is rendelkező brazil egy csaknem két éves eltiltásból tér vissza 2017-ben, amit azért kapott az UFC-től, mert elmenekült egy doppingteszt helyszínéről. 

wanderlei-angry (1)

Bár korábban megírtuk, hogy Silvát soha többé nem látjuk majd, hiszen “életre szóló eltiltást” kapott, de szerencsére a helyzet most gyökeresen megváltozott.

Tavaly májusban ugyanis nevadai bíróság megváltoztatta az ítéletet három éves eltiltásra, így a 39 éves brazil legendáról leszakadtak az őt leláncoló kötelek. Valós visszatérésére még egy picit várnunk kell: leghamarabb valószínűleg 2017 tavaszán harcolhat, de menedzserei lehet, hogy megtalálják azokat a bizonyos kiskapukat, amelyeknek köszönhetően előbb is láthatjuk őt.

A PRIDE korábbi bajnoka legutóbbi meccsén Brian Stann-t ütötte ki mérkőzésük második menetében, MMA-s pályafutásával (35 győzelem, 12 vereség és egy leléptetés) véste be nevét a Küzdősportok Nagy Történelemkönyvekbe.

Aki esetleg nem ismerte őt, a fenti összefoglalónak köszönhetően már sejtheti, mit várhat a braziltól 2017-ben.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.