Kiemelt hírek

23 év után ismét együtt edzőtáboroztak a shotokanosok

2016. augusztus 15. | szerző SzlobMil | Karate
Négy régmúlt esztendő (1993-1997) emlékének szellemében rendezték meg a sarkadi shotokan edzőtábort, amelynek a Bartók Béla Művelődési Központ nagyterme adott otthont július utolsó hétvégéjén. A jeles eseményen 30 karatés vett részt, voltak köztük olyanok is, akik 1993-ban a sarkadi művelődési központban ismerkedtek meg a japán harcművészetek egyik legismertebb formájával.
DSC05812

Balról: Kesic Bogdan IX.DAN, Horváth László VI.DAN, Gregor László VI.DAN

“A Gyulai Karate Klub és a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központ együttműködésének keretében 1993 és 1997 között szakkör jelleggel folyt a shotokan karate oktatás Sarkadon,” – emlékezett vissza a gyulai klub vezetője, Horváth László (VI. DAN) karatemester.
“A nagy önfegyelemre, önismeretre és önvédelemre is felkészítő küzdősport – mely sokak számára életfilozófia is –, több mint száz sarkadi és környékbeli gyermeket vonzott akkoriban. A sarkadi edzések után sokan máshol folytatták a karate tanulását, és többen felnőtt fejjel is karatéznak (23 esztendő telt el már azóta), sokan azóta mesterfokozatot is szereztek.”
DSC_0043

A résztvevők, köztük középen dr.Mokán István sarkadi polgármester

A rendezvény fő instruktora a szerbiai és az európai karate-élet egyik legismertebb alakja, Kesic Bogdan (IX. DAN) nagymester volt, ő irányította az edzéseket, majd vizsgáztatott is. Elfogadta a meghívást és részt vett az edzőtáboron tovább Gregor László (VI. DAN), a Békés Megyei Karate Szövetség elnöke is.

Az edzőtábor fővédnöke dr. Mokán István polgármester volt, aki a megnyitón nemcsak a múltról, hanem a jövőről is beszélt: elmondta, hogy nagy örömmel támogatná, hogy ez a küzdősport ismét elérhető legyen Sarkadon a sarkadi és a kistérség településein élő, arra fogékony gyermekek számára.

Kihon

Kihon

A megnyitót követő edzést Bogdan nagymester irányította, akitől több újdonságot is láthattak az edzőtábor résztvevői. Ezek után vizsgák következtek, ahol hárman (a sarkadi Szabó Imre és Csepreghy Zsuzsa, valamint a gyulai Czifrák János) újabb színes övfokozatot, míg Csepreghy Mátyás II. dan, Ködmön Petra III. dan, Bíró Tamara pedig IV. dan mester fokozatot szereztek.

 

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.