Kiemelt hírek

Ismerje meg a ZBK válogatott világbajnoki keretének tagjait!

2015. március 26. | szerző SzlobMil | Beszámoló

Világbajnokságra utazik a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség válogatott kerete Portugáliába. A magyar Zen Bu Kan kempós válogatott minden bizonnyal jó eséllyel indul az idei világbajnoki megmérettetéseken, hiszen 2014-ben is jelentős sikerrel, harminckét megszerzett éremmel zárta szereplését a portugáliai harcművészeti és küzdősport világbajnokságon.

Most tizennégy harcművész kvalifikálta magát a világbajnokságra, és velük utazik a két szövetségi kapitány is.

Tavaly, azaz 2014-ben hetven ország több mint négyezer versenyzője indult a vb-n, akkor a Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség húsz sportolója remekelt a technikai és küzdelmi számokban egyaránt, s mint az egyik legeredményesebb résztvevő, az együttes minden tagja szerzett legalább egy világbajnoki medált. Az érmek közül huszonkét arany, emellett három ezüst és hét bronz került még a gyűjteménybe.

A 2015-ös világbajnokságra kvalifikált versenyzők névsora:

Felnőtt női:

Kovács Alexandra (Kismészáros Kempo SE)
Koncz Viktória (Sárosdi Kempo SE)

Felnőtt férfi:

Jerger Barnabás (Fenyőmag Dojo)
Mészáros Péter (Harcos Kutyák Kempo SE)
Ádám Gábor (Kamion Kempo SE)
Dencinger Dávid (Mátra Kempo SE)

Ifi-Junior lány:

Törzsök Réka (Székesfehérvári Kempo SE)

Ifi-Junior fiú:

Hegedűs Bendegúz (Sárosdi Kempo SE)
Fodor Levente (Agria Kempo SE)
Tóth Ádám (Sárosdi Kempo SE)

Gyerek lány:

Tóth Daniella (Sárosdi Kempo SE-Nagylók)

Gyerek fiú:

Csizmadia Dániel (Sárosdi Kempo SE)

A Zen Bu Kan kempo válogatott vezetője Palotás Ferenc Sensei lesz, aki tavaly is szívvel-lélekkel irányította a versenyzőket és felügyelte a zökkenőmentes lebonyolítást, valamint maga is aktív versenyzőként formagyakorlat és földharc versenyszámokban indult, amelyeket dobogós helyezéssel zárt.

A válogatottba öt sárosdi kempós kvalifikálta magát, ami a klub kiemelkedő eredményének számít.

Mint azt Kordás István, a Sárosdi Kempo SE vezető mestere elmondta: a versenyzők sikere a kitartó munkában rejlik.

Koncz Viktória (Sárosdi Kempo SE)
A kérdésre, miszerint “hogyan készülsz a világbajnokságra?” a válasz szerintem nagyrészt mindenkitől ugyanaz. Erő- állóképesség fejlesztő edzések, technikai jellegű edzések és rengeteg sparring.

10522491_703291993041633_2600338487428659574_n-480x525

“Számomra nagyon fontos, hogy megpróbáljak ezek az edzések mellett megfelelően étkezni. Rengeteg elégetett energia es kidolgozott ásványi anyag pótlását pedig táplálék-kiegészítőkkel igyekszem egyensúlyban tartani. Az edzéseimet két mesterem, Kordás István Renshi és Koncz Gábor Renshi koordinálják, valamit thai box edzéseken próbálom fejleszteni még magam. Külön feladat, hogy Kiss Laci barátommal vezetett klubbunkból szintén a válogatottba került Tóth Dana edzése. Dana gyakorlatilag ugyanazt a munkát végzi el, mint mi, felnőttek, így azt gondolom, ennél teljesebb nem is lehetne a felkészülése. A technikai versenyszámokra külön időt szentelünk, remélem, hogy sikerül a tavalyi kiharcolt hírnevet megőrizni!” – mondta el Viki.

Törzsök Réka (Székesfehérvári Kempo SE)

törzsök

“2005- ben csatlakoztam a Székesfehérvári Kempo SE-hez. Az elmúlt évek során több edzőm is volt, Szűcs József, Szűcs Gergő, Takács Attila és Gáncs Ferenc, akinek a segítségével a tavalyi évben megszereztem a fekete övet és kijutottam az első világbajnokságomra. Jelenleg a Sárosdi Kempo SE versenyzője vagyok, mestereim Kordás István és Koncz Gábor. A kempóban eltöltött tíz évem során számos gyerek-, ifi- junior- és felnőtt versenyen léptem a dobogó első három fokának valamelyikére. 2013-as eredményeim alapján a tavalyi évben is tagja voltam a portugáliába utazó válogatottnak, ahol Knock down versenyszámban 2. helyezést sikerült elérnem. Heti négy edzésen veszek részt, ahol nagy hangsúlyt fektetünk mind a föld mind az álló harcra, illetve az alapozás alatt megszerzett kondíciónk szinten tartására.  Az edzések mellett hétvégente futni járok. Célom az aranyérem. Tavalyi eredményem után idén még elszántabban indulok és tudom, hogy semmi sem lehetetlen, csak küzdeni kell érte.”

A Kismészáros SE sportolói közül rutinos versenyzők erősítik a kempo válogatottat.

Kovács Alexandra többszörös kempo, grappling OB győztes, újabban thai boksz szabályrendszerben is kipróbálta magát jelentős sikerrel. Tavaly több számban is bajnok volt Portugáliában (küzdelmi számokban). Mestere Palotás Ferenc (5. DAN) és Kárászi Balázs (4. DAN)

Kovács Alexandra  Kismészáros SE

kov

“A küzdősporttal 15 éves koromban ismerkedtem meg, de ez akkor még nem egy tudatos választás volt, csak valamilyen mozgáslehetőséget kerestem a közelben. Ekkor találkoztam Mayer Csaba mesterrel és a Japán Jiu Jitsuval. Rögtön megfogott ez a világ és éreztem, hogy itt a helyem. Aztán a Testnevelési Egyetem hallgatójaként lehetőségem nyílt más harcművészeteket is kipróbálnom, többek között a Judot, ahol jelenlegi barátomat is megismertem és általa jutottam el az első Kempo edzésemre.

A Zen Bu Kan Kempo edzés egy idézettel kezdődik: “Megeddzük testünket és lelkünket egy szilárd, megrendíthetetlen jellemért.” Ezt először nem igazán értettem, de már az első edzés a határaimat feszegette és hamar rájöttem, hogy mindezek nem csak szavak és valóban minden egyes edzés komoly megpróbáltatás a lelkünknek is. Ez volt az, ami miatt a Kempo mellett döntöttem végleg. Emellett nagyon tetszett a komplexitása is, hiszen több harcművészetet ötvöz egymagában.

Lassan 3 éve, hogy kempózom, ami nem számít túl hosszú időnek, mégis nagy mértékben megváltoztatta a mindennapjaimat és az élethez való hozzáállásomat. A Kempo világított rá arra, hogy milyen fontos is az akarat, és hogy mennyi mindent lehet vele elérni. Megváltoztatta a kiállásomat, gondolkodásomat és az emberekkel való kapcsolatomat. Magabiztossá tett. Beépült mindennapjaimba a mozgás és a kempos gondolkodás is. A Stílusalapító Nagymester, Dr. Harnos Imre szavait idézve: “Megtanultam felemelt fejjel járni, így a világot nézem és nem lehajtott fejjel a port.

A legnagyobb hatással Palotás Ferenc és Kárászi Balázs mesterek voltak/vannak Rám. Tőlük tanultam a legtöbbet. Sokat köszönhetek nekik és nem csak a Kempon belül, hanem az élet más területein is számíthatok Rájuk. Valamint köszönettel tartozom a barátomnak, Mayer Mártonnak, aki bevitt a Kempo világába, és a felkészüléseim során külön foglalkozik velem.

2014 tavaszán először volt lehetőségem megméretni magam nemzetközi versenyen. A Kempo válogatott tagjaként a Portugáliában megrendezett Világbajnokságon indulhattam, ahol szinkron formagyakorlatban, low kick és knock down versenyszámokban sikerült első helyet szereznem. Ezen kívül több Országos Kempo bajnokságot nyertem, a legutóbb Kecskeméten A viadal (full kontakt) és földharc (gi, no gi) versenyszámokban állhattam a dobogó legfelső fokára. Hatvanban a Global Grapplingen indultam, és lettem arany érmes gi, no gi és open kategóriában.

November elején, az Eger Kupán, szintén A viadalban és földharcban lettem első. Az idei legfrissebb eredményem a november 15-én megrendezett Brazilian Jiu-Jitsu Hungarian Openen elért első helyezésem, ami meglehetősen édes siker a számomra, mert a lánymezőnyre nem jellemzően sok indulóval mérethettem meg magam.”

Tóth Daniella (Sárosdi Kempo SE)

tóth daniella

Tóth Daniellának hívnak. 2003. 10. 17-én születtem. A sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium 5.c osztályos tanulója vagyok,  a Sárosdi kempo SE Nagylóki szakosztályának tagja. 2012. októbere óta kempózom, a 2 év alatt (lassan 3) 8. Kyu-ig jutottam.  Mestereim: Koncz Viktória és Kiss László. A felkészülés érdekében több technikai és erőnléti edzést iktattunk be, mellette még futni is járok. Az edzőtársak és a mestereim mellett még sokat segítenek a danos mesterek (Kordás István, Koncz Gábor, Törzsök Réka, Tóth Ádám).

Az eddigi legjobb eredményem az a 2014-es Pécsi gyerek OB-n szerzett Chikara Kurabe 1. helyezés, ami számomra egyben egy forduló pont is volt. Erre vagyok talán a legbüszkébb, mert a kupát Hanshi Lévai Lászlótól vettem át.

Eredményeim:

2013. II. Seregélyes Kupa
Földharc lány kezdő: 1. helyezett
3. pontos lány kezdő: 2. helyezett
Formagyakorlat kezdő: 3. helyezett

2013. XI. Csákvár Kupa
Formagyakorlat középhaladó: 2. helyezett
Földharc középhaladó: 2. helyezett

2014. Gyerek OB Pécs
Chikara Kurabe középhaladó: 1. helyezett
Földharc lány középhaladó: 2. helyezett

2014. III. Seregélyes Kupa
Földharc lány középhaladó: 2. helyezett
Chikara Kurabe lány középhaladó: 3. helyezett
Formagyakorlat középhaladó: 3. helyezett

2014. I. Katana Kempo Kupa
C viadal haladó: 1 helyezett
Formagyakorlat haladó: 1. helyezett
Földharc haladó: 1 helyezett

2014. XII. Aqvital Csákvár Kupa
Földharc haladó: 1. helyezett
Formagyakorlat női haladó: 1. helyezett
Chikara Kurabe középhaladó: 2. helyezett

“Esélylatolgatásba nem bocsátkoznék, de mindent megteszek annak érdekében, hogy sikeresen szerepeljek. Természetesen győzni szeretnék!” – mondta a fiatal tehetség.

Dencinger Dávid (Mátra Kempo SE)

dencinger dávid

A tavalyi évben sikerült kijutnunk Portugáliába, akkor a 12 éves Búzás Chrisztoffer tanítványommal. Idén Pálfalusi Attila váltott Chrisszel és csatlakozott a csapathoz, aki 2009 óta erősíti a gyöngyösi Mátra Kempo SE-t, így most is ketten lesznek a 2015-ös WAC VB-n akik gyöngyösi kötődéssel versenyeznek. Attilával hetente kétszer készülünk a Mátra Kempo SE edzésein irányítottan az egyes szabályrendszerekre, amely edzések a Gladiátor Dock fantázianévre hallgató funkcionális edzőteremben zajlanak. Attila a hét többi napján a felkészüléséért felelős edzéseket szülővárosában Miskolcon ejti meg.

A saját felkészülésem nagy részét a kondicionális tréningek teszik ki egyelőre. Ezeken az edzéseken Szabó András keze alatt a szintén gyöngyösi Spárta Gymben veszek részt. A tavalyi tapasztalatok alapján ugyanis a meghirdetett Full-Contact küzdelmi szabályrendszerek között minőségi ellenfelek vannak, akik ellen az állóképesség és az erő dominanciája meghatározó eleme a győzelemnek. A K1, MMA és Low Kick jellegű szabályrendszerek indulói erős mezőnyt alkottak, reméljük idén is így lesz és sikerrel vesszük az akadályokat.

Mészáros Péter (Harcos Kutyák Kempo SE)

mészáros peti

Nevem Mészáros Péter, 1993 óta Kempozom, a Kempo mellett más-más küzdősportokkal is megismerkedtem, de a szívem csücske a Kempo maradt! Edzőm Hanshi Lévai László 8.danos mester. Többszörös Hanshi Kupa illetve Magyar Bajnoki címmel, Világ Kupa győzelemmel, Európa Bajnoki címmel rendelkezem, illetve a tavalyi WAC portugáliai VB-én Földharc Gi versenyszámban Világ Bajnok is lettem!

Idén ismét válogatott kerettag lettem, így ismét van lehetőségem indulni a 2015 WAC Világ Bajnokságon. Tavaly sajnos egy térdsérülés miatt kénytelen voltam pár állóharc versenyszámból kimaradni, amit idén szeretnék pótolni. A felkészülésemet sokban befolyásolja a tavalyi térdsérülésem, mert még sajnos nem az igazi…A hét minden napján edzem, természetesen vannak könnyebb, illetve nehezebb edzésnapok, beleértve a technikai és küzdelmi edzéseket is.

Ádám Gábor (Kamion Kempo SE)

ádám gábor

Mintegy 6 éve Kempozom Kabina Balázs Sensei irányítása alatt. Előtte 20 évet töltöttem el egy másik sportág berkein belül, ami az életemet jelentette. Nem hittem, hogy lesz még egy sport, ami ennyire magával ragad.

Mesterem irányítása alatt lépésről-lépésre próbáltuk átformálni képességeimet, hogy a kempoban minél sikeresebb lehessek. Eddigi minden ZBK Kempo versenyemről éremmel térhettem haza, amit köszönhetek Mesterem által felállított taktikának, a jó felkészülésnek valamint nem utolsó sorban a kiváló edzőpartnereimnek.

Huszonnyolc érmet szereztem a ZBK Kempo pályafutásom alatt, amiből 20 aranyérem. Ezek között van 6 országos bajnoki cím és 1 világbajnoki cím is.

Jelenleg 3.kyu fokozattal rendelkezem és szándékom szerint 2016-ban szeretnék az 1.Dan vizsgámra jelentkezni. Remélem, minden elvárásnak és előírásnak meg tudok addig felelni.

Világbajnoki felkészülésemben nagy hangsúlyt fektetünk a kondicionáló edzésekre valamint a konkrét versenyszámok taktikai felkészülésére.

Sok futással és aerob terheléssel próbáljuk fejleszteni állóképességemet és személyre szabott technikai edzésekkel pedig a bunyót.

Mindent meg fogok tenni a világbajnokságon, hogy erőmön felül teljesítsek és minden áron kihozzam magamból a legjobb teljesítményt. Célom idén is egy világbajnoki cím elhódítása! De egyéni céljaimnál is fontosabb, hogy egy legalább olyan szuper és eredményes csapat tagja lehessek, mint tavaly!  Készülj Portugália, jövünk!

Jerger Barnabás (Fenyőmag dojo)

jerger

“Nagyon örülök, hogy sikerült Barnabásnak bekerülni a válogatottba, mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá!” – mondja Kiss Gábor 2. danos Mester.

“Speciális az ő helyzete, mert klubon belül sajnos nincsen edzőpartnere a saját súlycsoportjában, és ez némileg megnehezíti a készülést. Nehéz modellezni azt a fordulatszámot és dinamikát, amit a 65 kg alatti versenyzők produkálnak. Próbálunk más klubokból és stílusokból is edzőpartnereket hívni, akikkel tud gyakorolni. Igyekszünk javítani a pontosságát illetve a védekezését. Azon vagyunk, hogy a világbajnokságra megfelelő fizikai és mentális állapotban érkezzen” – hangsúlyozza Mestere.

Kiss Gábor hozzáteszi: “esélylatolgatásra nem szívesen vállalkoznék, hiszen egyáltalán nem ismerjük a mezőnyt. Nálunk az az alapelv, hogy mindenki a legjobb tudásának megfelelően készüljön a versenyre, és ott mindent adjon ki magából. Hogy ez éppen mire elég, az ott derül ki. A lényeg hogy ne maradjon bennük semmi, ami miatt szemrehányást tehetnének maguknak.”

“Az biztos, hogy Barni nagyon szeret küzdeni, és igen kreatív is. Többféle stílust képes váltogatni, például a tavalyi országos bajnokságon sérült sípcsonttal indult, amit kiválóan ellensúlyozott földrevitelekkel és fojtásokkal. Hatalmas elszántsággal lép pástra, látszik rajta, hogy nem hátrál meg és ez jókora kuzushi az ellenfeleknek. Bízom benne, hogy megállja a helyét Portugáliában, és sérülés nélkül sikerül kihoznia magából amit csak tud” –- mondja a Fenyőmag Dojo vezetője.

Fodor Levente (Agria Kempo)

fodor levi

Egerben 2008 óta kempózok, anno Nagy Ferenc Jácint alatt kezdtem, viszont pár éve a szakmai felkészítésemet Stregova Zsolt vette át, mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek. Ez lesz az első világversenyem, és nagyon izgatott vagyok, örülök, hogy a válogatottba kerülhettem, és tudásom legjavát fogom nyújtani. Nagy vágyam lenne legalább egy versenyszámban a dobogó valamelyik fokára állni, és méltón öregbíteni ezzel a Zen Bu Kan Kempo hírnevét!

Hegedüs Bendegúz (Sárosdi Kempo SE)

hegedüs bendi

A felkészülésem jóval elfog térni az eddigiektől, de remélem a versenyen nem fog túlságosan megmutatkozni. Heti 6 judo edzéssel és 2 karate edzéssel biztosan számolni fogok egy héten és persze a felkészítő versenyek is segítik a felkészülésemet.

Koncz Gábor és Kordás István mesterem maximálisan támogat a Kempo melletti sportágakban, de ha van egy kis szabadidőm a Kempo edzéseket is meglátogatom. Ritkán adódik ez a lehetőség, de új célokat terveztem, amihez áldoznom kellett. A technikai számokra egyénileg fogok készülni, ahogyan engedi a szabadidőm. Szerencsére már 2 VB-n részt tudtam venni ahol sikeresen helyt tudtam állni.

Tóth Ádám (Sárosdi Kempo SE)

 törzsök-tóth

A Sárosdi Kempo SE tagja vagyok, Kordás István és Koncz Gábor a mestereim. Mintegy 9 éve ismerkedtem meg a kempoval és azóta egyszerűen “szerelmese” vagyok ennek a sportágnak. A kempo rengeteg pozitív hatással van az életemre. 2014-ben vizsgáztam fekete övre (1. DAN-ra).

Ezzel egy álmom teljesült és most egy másik nagy álmom is sikerült, hogy válogatott keret tag legyek. Több edzéssel, nagyobb szorgalommal készülök a vb-re… Minden verseny előtt nagyon izgulok, de most fokozottan. Minden versenyre szívvel, lélekkel készülök.

Eredményeim:

Gyermek kategóriában többszörös Magyar Bajnok és Hanshi kupán is a dobogó tetejére léphettem. A tavalyi évben lévő verseny eredményeim:

I. Gyöngyösi Kikiáltó Kempo Kupa
Full”A”:I.helyezés
Földharc: I.helyezés
Formagyakorlat:I.helyezés
Önvédelem:II.helyezés

Ifjúsági és junior Országos Bajnokság
“A” viadal: I.helyezés
Földharc: I.helyezés
Önvédelem: I.helyezés
Fegyveres Formagyakorlat: II. helyezés

Grappling Magyar Bajnokság
Gi grappling kadet 69 kg: I.helyezés
Pankration submission (no gi) kadet 69 kg: I.helyezés

2014 Európa- és Világbajnoksági selejtezőjének II. Fordulója
Gi grappling kadet 69 kg: I.helyezés
Submission (no gi) kadet 69 kg: I.helyezés

Még nem voltam ekkora, nemzetközi versenyen. Nagyon érdekel a színvonal.  Ami tőlem telik mindent megfogok tenni.

Csizmadia Dániel (Sárosdi Kempo SE)

csizmadia daniel

2002 04 08.-án születtem, Székesfehérváron. Seregélyesen lakom a szüleimmel és a testvéremmel, aki szintén kempózik, és a helyi általános iskola hetedikes osztályos tanulója vagyok. 2009-ben egy barátom ismertetett meg a Zen Bu Kan Kempoval. Nagyon megtetszett ez a sportág. Edzőimtől, Kordás Istvántól és Koncz Gábortól rengeteget tanultam és mindig nagyon segítőkészek, bármikor fordulhatok hozzájuk. Heti háromszor járok edzésre, a felkészülés ugyanúgy zajlik, mint az itthoni versenyekre, bár most kicsit nagyobb a tét. Elért eredményeim az elmúlt években az országos bajnokságokon: 25 arany,17 ezüst,11 bronzérem. Ezen kívül a nemzetközi Hanshi kupán 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz, egy negyedik hely, és egy csapatversenyben szerzett 2 helyezés. Szeretnék nagyon helyezést elérni a versenyen, hogy az edzőim és a szüleim is büszkék lehessenek rám.

A helyszínről és az eredményekről a Zen Bu Kan Kempo folyamatos helyszíni tudósítást ad majd.

Forrás: Jurák Kata

Comments

comments

2 komment

  1. Oldal hivatkozás: WAC 2015: hat éremmel térhettek haza a fiatal kempokák Budomagazin.hu

  2. Oldal hivatkozás: WAC 2015: magyar világbajnokokat avattak! Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.